Erdélyi lap: megrendezett színjátéknak tartja a román ügyészség a kidobott levélvoksok körüli botrányt

A sajtó számára előre kitervelt színjátéknak tartja Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője az idei magyarországi országgyűlési választásokat megelőző erdélyi levélszavazatos botrányt, amelyre hivatkozva az ellenzék az összes levélvoks megsemmisítését követelte.

Serényfalván polgármestert választanak vasárnap

Az előző polgármester halála miatt vasárnap új községvezetőt választanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Serényfalván.

Időközi polgármester-választást tartanak Segesden vasárnap

Polgármestert választanak a Somogy megyei Segesden vasárnap.

Csehországban január 13-án és 14-én lesz az államfőválasztás

Csehországban jövő év január 13-án és 14-én lesz az államfőválasztás első fordulója - jelentette be Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke hétfőn Prágában.

Három borsodi településen választanak polgármestert vasárnap

Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településén is időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap haláleset, illetve önfeloszlás miatt.

Időközi választást tartanak vasárnap Bács-Kiskun megye öt településén

Bács-Kiskun megye öt településén rendeznek időközi választásokat június 26-án.

Polgármestert választanak vasárnap Alsópetényben

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Nógrád megyei Alsópetényben, a választáson három jelölt indul.

Békéscsabán és Békésen időközi önkormányzati képviselő-választás lesz vasárnap

Békéscsabán haláleset, Békésen lemondás miatt kell időközi önkormányzati képviselő-választást tartani vasárnap.

Baranya három településén rendeznek időközi választást vasárnap

Baranya megye három településén rendeznek időközi választást vasárnap.

Időközi önkormányzati választás lesz vasárnap Dánszentmiklóson

Polgármestert és hattagú képviselő-testületet választanak június 19-én, vasárnap Dánszentmiklóson.

Leonyid Szluckij az orosz liberális demokraták új vezetője

Leonyid Szluckij parlamenti képviselőt, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnökét választották meg az április elején elhunyt pártalapító Vlagyimir Zsirinovszkij helyére pénteken az Oroszországi Liberális Demokrata Párt élére.
A sorsod gátol, vagy Te gátolod önmagad? - tudd meg mi a különbség

A sorsod gátol, vagy Te gátolod önmagad? - tudd meg mi a különbség

Gyakran azt hisszük nincs más választásunk, pedig csak önszántunkból sétáltunk be a kelepcébe.