Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az idén januárban csaknem ugyanannyi gyermek született Magyarországon, mint tavaly az év első hónapjában, a halálozások száma viszont jelentősen csökkent, így a népességfogyás feleakkora volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A vártnál jobban gyengült a kínai szolgáltató szektor növekedése februárban.
A bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A tavalyi negyedik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 175 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8-ra csökkent.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 58,6 pont volt, valamivel több a szeptemberi 58,3 pontnál.
Az államháztartás központi alrendszerének első tíz havi, halmozott pénzforgalmi hiánya 1418,2 milliárd forintot tett ki, ennek alapján az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya 163,1 milliárd forint volt augusztusban, a nyolchavi deficit pedig 979,9 milliárd forintot tett ki, szemben a tavalyi első nyolc hónap 274 milliárd forintos hiányával - közölte csütörtökön a részletes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az
Újabb adatokkal egészítik ki Egerszeg várának történetét a tervezett Mindszentyneum területén végzett régészeti munkák.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 56,6 pont, az index nagyobb a júliusi 54,2 pontnál, és az 1995 óta mért második legmagasabb augusztusi érték - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) az MTI-vel.
Viszonylag fiatalok, mindössze talán 100 millió évesek lehetnek a Szaturnusz gyűrűi - közölték előzetes eredményeiket a kutatók a nagy fináléjára készülő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján.
Jó félévet zárt a lízingpiac: az új kihelyezések, azaz a finanszírozott összeg 19 százalékkal, 279,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Magyar Lízingszövetség (ML) szerdán az MTI-vel.
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.