A nem ázsiai együttesek közül csak a német válogatott jutott elődöntőbe a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság női versenyében.
A magyar férfiválogatott 3-1-re kikapott kedden a harmadik helyen kiemelt japán együttestől a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság csoportkörének negyedik, utolsó fordulójában, s nem jutott be a 16 közé.
A magyar női válogatott 3-0-ra kikapott hétfőn a második helyen kiemelt japán együttestől a Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság harmadik fordulójában.
Érvényesült a papírforma, a magyar női válogatott győzelemmel, a férfi pedig vereséggel kezdte meg a szereplését pénteken a kínai Csengtuban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokságon.
A Budaörs női csapata ismét Spanyolországban áll asztalhoz, míg a Pécs férfi együttese Csehországban szerepel majd az asztalitenisz Európa-kupa második szakaszában.
A Budaörs női csapata második mérkőzésén is győzött az asztalitenisz Bajnokok Ligája első szakaszának C csoportjában, a spanyolországi Linaresben.
A PTE-PEAC Kalo-Méh férficsapatának célja, hogy az első három között végezzen csoportjában az asztalitenisz Bajnokok Ligájában - közölték a klub vezetői szerdai, pécsi sajtótájékoztatójukon.
Ausztria lesz a 2024-es asztalitenisz Európa-bajnokság házigazdája.
Majoros Bence után András Csaba is a második fordulóban, a 32 között búcsúzott egyesben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló asztalitenisz kontinensviadalon, amelyen így nincs már magyar versenyben.
Majoros Bence a második fordulóban, a 32 között búcsúzott egyesben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló asztalitenisz kontinensviadalon.
A Majoros Bence, András Csaba duó kikapott a férfi párosok nyolcaddöntőjében a müncheni multisport Európa-bajnokság asztalitenisz-versenyén.
Szudi Ádám vert helyzetből megnyerte második mérkőzését a selejtezőben, így továbbra is esélye van a főtáblára jutni egyesben a müncheni multisport Európa-bajnokság asztalitenisz-versenyében.
