A kínai BYD jövőre megkezdi a kompakt elektromos autók gyártását Európában – jelentette be Stella Li, a BYD európai vezetője a Capital üzleti magazinnak adott, kedden megjelent interjúban.
Az Audi Hungaria Zrt. győri üzemében elindult a spanyol Cupra márka Terramar modelljének sorozatgyártása pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Királyságban 62 231 autót gyártottak júniusban, 26,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából. Májusban 11,9 százalék volt a csökkenés.
Az Egyesült Királyságban 59 467 autót gyártottak márciusban, 27,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.
Az eredeti megállapodás szerinti ütemterv mentén halad a Mercedes új kecskeméti gyáregységeinek építése - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn közösségi média oldalán.
Az e-autózási piacon vegyesek a várakozások: egyre nőhet az ilyen járművek aránya, gyártásuk azonban még hat évig drágább lehet, mint a hagyományos kocsiké - véli a megkérdezettek többsége a KPMG által elvégzett felmérés szerint, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
A Mercedes már meg is kapta az engedélyt.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Királyságban 76 451 autót gyártottak júliusban, 31,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál és ezzel már a hatodik egymást követő hónapja jegyeztek fel növekedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
Az Egyesült Királyságban 66 ezer 527 autót gyártottak áprilisban, 9,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2022-ben közel 4 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd euróval szemben; az adózás előtti nyeresége is nőtt: a 2021. évi közel 75 millió euró után tavaly több mint 96 millió euró lett - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Éves összehasonlításban 28,5 százalékkal 464 444-re nőtt az első négy hónapban a személyautók gyártása Csehországban - jelentette csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
Az Egyesült Királyságban 69 ezer 707 autót gyártottak februárban, 13,1 százalékkal többet az egy évvel korábbi 61 ezer 657-nél - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.