Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon - közölte a Mávinform kedd délután Facebook-oldalán.
Felborult motorjával, majd egy autóbusz alá esett egy motoros a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között, az 53 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Több mint két tucatnyian próbálják meg kiszabadítani azt a két barlangászt, akik a hétvégén Lengyelországban, a Tátra egyik barlangjában kerültek a víz fogságába.
Egyetlen nap alatt hatan vesztették életüket a közutakon - közölte a rendőrség péntek délelőtt a honlapján.
Halálos baleset történt a 21-es úton Salgótarján és Vizslás-Újlakpuszta között - közölte csütörtökön a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Kényszerleszállást hajtott végre Moszkva közelében csütörtök hajnalban az Ural Airlines légitársaság egyik utasszállító repülőgépe, miután mindkét hajtóműve madarat "szippantott be".
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP alelnöke szerdán arra szólította fel a kormányt és a MÁV vezetőit, hogy ne a vasúttársaság dolgozóival "vitessék el a balhét" azért, mert a múlt héten két InterCity vonat közel került egy balesethez.
Többen megsérültek - az első információk szerint nyolcan, köztük gyerekek is - egy közúti balesetben hétfő délután a 10-es főúton Pilisvörösvár közelében - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással.
Pénzbírsággal sújtotta a horvát bíróság azt a háziorvost, akinek egyik páciense drogok hatása alatt júliusban súlyos balesetet okozott egy fizetőkapunál.
Három teherautó ütközött az M1-es autópályán Bicskénél hétfőn délelőtt.
Meghalt egy lengyel férfi és csecsemőkorú gyermeke a 37-es úton Szerencs közelében csütörtök reggel, amikor autójuk kamionnal ütközött össze - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.