Fidesz: a szocialisták eltörölnék a rezsicsökkentést

A szocialisták 2013 óta rendszeresen támadják a rezsicsökkentést, és ha rajtuk múlna, eltörölnék - közölte a Fidesz-frakció szombaton az MTI-vel.

Fidesz: az LMP egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált

Az LMP mára csak egy újabb kiábrándító baloldali párttá vált - közölte a Fidesz szombaton az MTI-vel Szél Bernadettnek, az LMP miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára reagálva.

Vasárnapig kell megalakulniuk a választókerületi választási bizottságoknak

Vasárnapig kell megalakulniuk az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságoknak mind a 106 egyéni választókerületben, a bizottságokba a választott tagokon túl a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek is küldhetnek delegáltakat.

MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot" (2. rész)

Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.

A DK nem vesz igénybe kedvezményes plakáthelyeket

A Demokratikus Koalíció (DK) nem bérel kedvezményes plakáthelyeket az ESMA Reklám Zrt.-től, mivel nem kíván ajándékot elfogadni a társaság vezetőjétől, "Orbán közeli, jó barátjától, Garancsi Istvántól" - jelentette be Gréczy Zsolt.

Orbán: szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat (2. rész)

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán.

Orbán: szeretjük Magyarországot, szeretjük a lovainkat

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán.

Origo: akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet a bajai Jobbik helyi vezetője

Az Origo szombaton megjelent cikkében azt írta: akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor, a Jobbik bajai elnöke.

MSZP-Párbeszéd: fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot"

Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon "a rezsiválságot", ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.

LMP: a régi Fideszből semmi sem maradt

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett.

Szili Katalin: az EU a migránsokkal szívesen foglalkozik, az őshonos kisebbségekkel viszont nem

Az unió ma a migránsokkal szívesen, miközben az őshonos kisebbségekkel egyáltalán nem foglalkozik, ezért fontos, hogy sikerrel záruljon a Minority SafePack aláírásgyűjtés.

Fazekas: a Fidesz-KDNP kiáll a magyar gazdák mellett (2. rész)

A Fidesz-KDNP-nek kiemelten fontos a vidéki gazdatársadalom erősödése, a családi gazdaságok segítése és az ellenük irányuló támadások visszaverése - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszafüreden.