Feljelentést tett a kormány az Alapjogokért Központ vezetőinek megbízási díjai miatt

A Miniszterelnökség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert az Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. támogatásának vizsgálata felveti a költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúját.

NAV: az összes biztonsági őr feketén dolgozott egy egyetemi rendezvényen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai súlyos foglalkoztatási szabálytalanságot tártak fel egy rendezvénybiztosítást végző társaságnál.

Szerkezeti átalakítást és takarékossági intézkedéseket javasol Kecskemét polgármestere

A változó gazdasági környezet és a szűkülő költségvetési források miatt az önkormányzat szerkezeti átalakítására és takarékossági intézkedésekre tesz javaslatot a közgyűlésnek Kecskemét polgármestere.

ORFK: leváltottak két kommunikációs munkatársat a belső vizsgálat után

Az országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el egy elfogadhatatlan hangnemű kommunikációval összefüggésben.
Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

Elrendelte Varga-Bajusz Veronika letartóztatását a bíróság

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája az NKA-ügyben meggyanúsított másik személy letartóztatását - közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Három új szervezetet támogat a MOHU Mosolyra váltó programja

Három új szervezetet támogat a MOHU Mosolyra váltó programja.

Elrendelte Hankó Balázs letartóztatását a bíróság

Elrendelte Hankó Balázs letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája - közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

Külügyminisztérium: az oroszországi misszió működése továbbra is biztosított

Oroszországi misszióink működése továbbra is folyamatosan biztosított, Magyarország diplomáciai jelenléte Oroszországban fennmarad - közölte a Külügyminisztérium csütörtöki Facebook-bejegyzésében, miután Moszkva magyar diplomaták kiutasítását jelentette be.

Elítélték a kislányairól pornográf felvételeket készítő borsodi nőt

Tizenkét év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a hejőpapi nőt, aki három, 12 éven aluli lánygyermekéről pornográf felvételeket készített, majd azokat egy internetes kapcsolatfelvétel alapján pénzért értékesíteni próbálta.

Ligeti Miklós kapta idén a NAIH díját

Ligeti Miklós jogvédő, büntetőjogász, a Transparency International Magyarország volt jogi igazgatója, alkotmánybíró kapta idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ezüst emlékérmét.

Orvvadászat miatt vettek őrizetbe két férfit Békés megyében

Őrizetbe vettek szerdán egy vadászt, aki tilalmi időszakban és nem csak a saját vadászterületén lőtt vadakra, valamint egy volt vadászt, akinek az engedélyét már korábban visszavonták.