Tizenhárom bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak a következő évadban

Tizenhárom bemutatóra készül a veszprémi Kabóca Bábszínház a jövő évadban, az előadások között a legkisebbek éppúgy találnak kedvükre valót, mint a tizenévesek és a felnőttek - tájékoztatták a szervezők kedden közleményben az MTI-t.

Hat bemutatóval várja a közönséget az Örkény Színház a jövő évadban

Hat bemutatót és számos kisérőprogramot tervez az Örkény István Színház a jövő évadban, amelyet az örkényi szellemiség jegyében "Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!" mottóval hirdet meg.

Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő évadban

Öt bemutatót tervez a József Attila Színház a jövő évadban; ősszel a Shrek, a musical mellett Az államtitkár asszony félrelép című bohózatot is láthatja a közönség.

MDDÜ: több mint 8000 látogató a magyar kortárs tárgykultúrát bemutató tárlaton a Milánói Dizájnhéten

Több mint 8000 látogató vett részt a magyar kortárs tárgykultúrát bemutató, Budapest Select - A VVoven View című kiállításon a Milánói Dizájnhéten (Milan Design Week) - közölte a magyar jelenélétet szervező Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) kedden az MTI-vel.

A Közép-Európa Táncszínház és Maciej Kuźmiński bemutatója látható a Nemzeti Táncszínházban

Április 24-én a Közép-Európa Táncszínház és Maciej Kuźmiński lengyel koreográfus Négy évszak című bemutatója látható a Nemzeti Táncszínházban - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kilenc új filmet mutatnak be a 31. Lengyel Filmtavaszon

Kilenc új filmet mutatnak be a 31. Lengyel Filmtavaszon április 23. és 29. között a Művész és az Uránia mozikban, néhány alkotáshoz pedig közönségtalálkozók és beszélgetések is kapcsolódnak - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

Új kiállítások nyíltak a bordányi Szarmata Régészeti Parkban

Kettő, az Alföldre az első században érkező és ott tartósan letelepedő szarmaták mindennapjait és a korszak régészeti hagyatékát bemutató kiállítás nyílt a Móra Ferenc Múzeum szakmai közreműködésével szerdán a bordányi régészeti parkban.

Egressy Zoltán Terepasztal című új drámáját mutatja be az Óbudai Társaskör

Egressy Zoltán Terepasztal című új drámáját mutatják be az Óbudai Társaskör felolvasószínházi sorozata, a Kortársaskör keretében március 20-án - közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

Tony Kushner monumentális művének első részét viszi színre a Radnóti Színház

Angyalok Amerikában - Első rész: Küszöbön az ezredforduló címmel tart bemutatót a Radnóti Színház vasárnap; Tony Kushner monumentális művének első részét Nagy Péter István viszi színre László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva, Simon Zoltán főszereplésével.

A Büszkeség és balítéletet mutatja be a Vígszínház

Jane Austen regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát mutatja be Valló Péter rendezésében a Vígszínház március 8-án, szombaton Waskovics Andrea, Wunderlich József főszereplésével.

Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten

A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Márciusban mutatják be a hazai mozikban Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmjét

Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje - tájékoztatta az MTI-t a produkció sajtókommunikációjával megbízott ügynökség.