Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében - mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón.
Nyolcvannégymilliárd forint értékben valósultak meg tartós fejlesztések a vizes világbajnokságra Budapesten és Balatonfüreden - közölte a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője csütörtökön, a nyíltvízi úszóversenyeknek otthont adó Balatonfüreden tartott sajtótájékoztatón.
A Tisza-kastély helyett egy új, zöldmezős beruházásként épülő iskolaépületben kezdődhet meg a tanítás ősszel a Békés megyei Geszten.
Kockázati tőkebefektető alapot hozott létre a Toyota Motor Corp. 100 millió dollár alaptőkével startup-vállalkozások finanszírozására négy, az autóipar szempontjából kulcsfontosságú technológiai területen a Nikkei gazdasági lap szerdai beszámolója szerint.
Zöldmezős beruházással, mintegy 2,8 milliárd forintból kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épült a Csongrád megyei Csengelén, az üzemet szerdán adták át.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
Napelemes rendszert építettek ki a budapesti Szent Margit Kórházban, a 129,26 millió forintból megvalósult beruházás eredményeként a jövőben megújuló energiaforrásból fedezhetik az egészségügyi intézmény energiaszükségletének jelentős részét.
Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a Vas megyei Répcelakon a TAO-támogatással és önkormányzati forrásból 700 millió forintért felépült, 300 néző befogadására alkalmas Répce sportcsarnokot.
Az SB Architects különleges projektje a sivatagban elterülő hatalmas ingatlanfejlesztés.
A beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 14,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Uniós forrásból, a kormány jóváhagyásával több mint 5,7 milliárd forintot fordít fejlesztésekre a következő években a Nyíregyházi Állatpark, ahol többek közt új hópárduckifutó, látogatóközpont és ökocentrum is felépül majd.
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére.
