Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Baosheng Dadi, a császári orvos megjósolhatja, hogy milyen lesz az egészséged a következő hónapokban.
Mi várható az egészség terén a nyár első havában?
Jelentősen megugrott a mumpsz-és kanyaróbetegek száma Angliában, a szakemberek az immunizálás fontosságára hívják fel a figyelmet - írta a BBC hírportálja.
Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, a megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki a betegség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a Nébih.
Véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában - közölte a tisztiorvosi szolgálat, amelynek csütörtökön közzétett jelentéséből az is kiderült: a betegség a tavalyinál lényegesen több, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Mintegy 200 ezer fogamzóképes nőt érinthet az endometriózis Magyarországon - mondta Bokor Attila, a Semmelweis Egyetem Endometriózis Centrumának vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Feloldották az influenzajárvány miatt január 25-én elrendelt látogatási tilalmat az egri Markhot Ferenc kórházban - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Hétfőtől feloldják az influenzajárvány miatt korábban elrendelt részleges látogatási tilalmat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház nyíregyházi telephelyein - közölte a gyógyintézmény pénteken az MTI-vel.
Feloldják az influenza miatt korábban elrendelt látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházban - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Növekszik a melanómás megbetegedések száma, ezért érdemes minden évben szakemberrel is ellenőriztetni az anyajegyeket - közlte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyász szakorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A múlt héten tetőzött az influenzajárvány az országban; február 4. és 10. között 12 százalékkal kevesebb, 67 900 beteg fordult panaszával orvoshoz, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdai jelentésében.
Az országos influenzajárvány miatt továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat a kórházak és ápolási intézetek.