Több mint 80 klinikai vizsgálatot kezdtek Kínában a koronavírus gyógymódjának megtalálására

HIV-vírus elleni gyógyszereket, maláriaellenes szert, őssejtkezelést és a hagyományos kínai gyógyászat szereit is tesztelik kínai kutatók több mint 80 klinikai próbában az új koronavírus gyógymódjának megállapítására - olvasható a Nature című tudományos folyóirat honlapján.

Az időseket és a betegeket sújtja leginkább a járvány az eddigi legátfogóbb tanulmány szerint

Több mint 44 ezer koronavírus-fertőzött adatainak elemzése alapján kutatók arra jutottak, hogy az esetek több mint 80 százalékában enyhe lefolyású a betegség, és a más betegségekben szenvedők és az idősek esetében a legnagyobb a vírusfertőzés kockázata.

Általánosan lecsengőben van a járvány Kínában

Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

Bíróság kényszerített egy karanténból megszökött nőt a kórházba való visszatérésre Szentpéterváron

Egy szentpétervári bíróság hétfőn visszavitette a kórházba Alla Iljina helyi lakost, aki tíz napja megszökött a karanténból, ahová koronavírus-fertőzés gyanújával helyezték.

Részleges látogatási tilalom lép életbe hétfőtől a nyíregyházi kórházban

Részleges látogatási tilalmat rendeltek el hétfőtől a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház egyes osztályain - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház pénteken az MTI-vel.

Hupejen kívül folyamatosan csökken a járvány terjedésének üteme, és újabb reményt keltő terápiás módszert tesztelnek

Kínában az elmúlt egy napban 121-en vesztették életüket az új koronavírus okozta tüdőgyulladásban, ebből 108-an a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban.

Lassan, de tovább terjed az influenza

Lassan, de tovább terjed az influenza az országban; február 3. és 9. között 34 900 ember, az előző hetinél 16,3 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Újabb fertőzötteket találtak Németországban

További két embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban, a korokozót így országszerte 16-an hordozzák bizonyítottan.

Súlyos közegészségügyi fenyegetésnek minősítette a járványt a brit egészségügyi miniszter

Súlyos és küszöbönálló közegészségügyi fenyegetésnek minősítette az új koronavírus okozta járványt hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Az Air France-KLM március 15-ig meghosszabbította kínai járatainak felfüggesztését

Az Air France-KLM csütörtökön bejelentette, hogy március 15-ig meghosszabbítja a Kínába közlekedő járatainak felfüggesztését a koronavírus okozta járvány terjedése miatt.

Korszakalkotó tanulmány változtathatja meg a dagantos betegségek kezelését

Több mint ezer tudós építette fel a daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját.

Látogatási tilalmat rendeltek el a Tolna megyei kórházban

Az influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórházban - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.