A 60 kilogrammos Andrási Márton győzött az első mérkőzésén, ezzel bejutott a 16 közé a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki nyitónapján.
A budapesti cselgáncs-világbajnokságról lemaradó Tóth Krisztián a szakmai stábjával közösen hoz majd döntést az állapota és a formája alapján arról, hogy folytatja-e a pályafutását, illetve ha igen, mikor lép újra tatamira, a Los Angeles-i olimpiával azonban nem számol.
Mészáros Anett sérülés miatt nem tud indulni a jövő vasárnap rajtoló budapesti cselgáncs-világbajnokságon.
Budapest rendezheti a 2022-es cselgáncs-világbajnokságot - jelentette be csütörtökön Marius Vizer, a sportág nemzetközi szövetségének (IJF) elnöke.
Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke három érmet várt honfitársaitól a budapesti cselgáncs-világbajnokságon, de a három ötödik hellyel szakmailag is elégedetten zárta az eseményt, miként házigazdaként a rendezést is.
A kazahok ellen kezdik meg a magyarok a csapatversenyt a budapesti cselgáncs-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
A +100 kilogrammos Bor Barna bejutott az elődöntőbe a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
Bor Barna a negyeddöntőbe jutott, Ohát Zalán és Kárpáti Emese viszont befejezte szereplését a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
Ohát Zalán ismét nyert, a szintén 100 kilogrammos Cirjenics Miklós viszont kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
Bor Barna, Ohát Zalán és Kárpáti Emese nyert, Szigetvári Mercédesz viszont kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján.
A 78 kilogrammos Joó Abigél és a 70 kilós Gercsák Szabina is kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.
