Szijjártó: a brüsszeli döntések nehezítik az EU-brit együttműködést

Brüsszelben sokszor "idegből" reagálnak a brit felvetésekre, egyes döntések inkább nehezítik az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, miközben a mostani nehéz helyzetben fontos lenne a jó kapcsolat - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter.

Energetikai és közlekedési projektekről tárgyalt Bukarestben a román és a szerb miniszterelnök

A Románia és Szerbia gázhálózatát összekapcsoló interkonnektor fejlesztéséről és a két ország közti gyorsforgalmi összeköttetés megteremtéséről tárgyalt egyebek mellett hétfőn Bukarestben Nicolae Ciuca román és Ana Brnabic szerb miniszterelnök.

Szijjártó: az üldözött keresztény közösségek számíthatnak a kormány támogatására

A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Londonban.

Fiala: Ukrajna kérdésében eltér egymástól a visegrádiak véleménye

Nyilvánvaló, hogy elsősorban az ukrajnai háború kérdésében eltér egymástól Magyarország és a Visegrádi Csoport (V4) másik három országának (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) véleménye - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök.

Kínába utazik Charles Michel, az Európai Tanács elnöke

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke december 1-jén Pekingbe utazik, hogy találkozzon Hszi Csin-ping kínai elnökkel - tájékoztatott az az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozó fórumaként létrehozott Európai Tanács csütörtökön.

Pristinai értesülés szerint egyelőre nem döntenek Koszovó vízumliberalizációjáról az uniós nagykövetek

Elhalasztották a Koszovó európai uniós vízumliberalizációjáról szóló döntést, amely szerdán került volna az uniós tagállamok nagykövetei elé az állandó képviselők bizottságában (Coreper) - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap.

Petr Fiala részt vesz a visegrádi kormányfők kassai csúcstalálkozóján

Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön Kassán részt vesz a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozóján - közölte kedden Prágában a cseh kormányhivatal.

Szijjártó: már csak nyolc magyar űrhajós-jelölt van versenyben

A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani.

Két nappal elhalasztotta a szerbiai rendszámmal közlekedő koszovóiak büntetését Pristina

Elhalasztotta azoknak a koszovói szerb autósoknak a megbüntetését Pristina, akik továbbra is Szerbiában kiadott rendszámtáblájú autóval közlekednek Koszovó területén - közölte internetes oldalán a Koha Ditore című pristinai napilap kedden.

Szijjártó: vannak szereplők Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél

Vannak országok és hatóságok Európában, amelyek még brüsszelebbek akarnak lenni Brüsszelnél, ilyen a német exportügynökség is, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az oroszországi Szocsiban.

Szijjártó: semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást

Semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást, miután hazánk energiastratégiájának egyik alapelve, hogy az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az oroszországi Szocsiban.

V4-csúcstalálkozó lesz a héten Kassán

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeinek csütörtöki kassai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.