Három szakembert jutalmaz a Magyar Edzők Társasága idén Mesteredzői díjjal.
Átadták az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny díjait: az első korcsoportban Constantin Stefan Cristian román hegedűs, a második korcsoportban Leonhard Baumgartner osztrák hegedűs nyerte el az első díjat - tájékoztatta a Fesztivál Akadémia Budapest az MTI-t kedden.
A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták.
Idén 5 női vállalkozást díjaztak a Visa She's Next versenyén, a döntős pályázatok kreatívak, bátrak és sokszínűek voltak - közölte a Visa szerdán az MTI-vel.
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) megválasztotta a beszerzési és logisztikai szakma legjobbjait, akik elnyerték az érdekképviselet novemberben meghirdetett kiírásának kategóriadíjait - közölte az MLBKT csütörtökön az MTI-vel.
A magyar zeneművészet tíz kiemelkedő, harminc év alatti képviselője vehette át a Junior Prima Díjat magyar zeneművészet kategóriában.
A legcsinosabb óriás című, legkisebbeknek szóló darab, A lány, aki nem beszélt című gyerekelőadás és a Nem félünk a sötétben című ifjúsági produkció kapta az Üveghegy-díjat a hétvégén zárult XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
A Zilda tejüzem nyerte a 2024-es Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig az Agrova Kft. kapta.
Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia csütörtökön Budapesten, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában, ahol nyolc kategóriában adtak át elismeréseket.
Moldovai Katalin első mozifilmjének rendezése, az Elfogy a levegő a trieszti fesztiválról négy díjat hozott el, míg a törökországi Izmirben megrendezett nemzetközi filmfesztiválon Az unoka című film főszereplőjét, Blahó Gergelyt, valamint a Larry rendezőjét, Bernáth Szilárdot díjazták.