Berettyóújfaluban átadták szerdán a felújított zsinagógát, a beruházás a Széchenyi 2020 program keretében 495 millió forint európai uniós forrásból és 275 millió állami támogatásból valósult meg.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kereszténység mindig is tudatában volt a Szentírás hagyományai alapján, hogy a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás nemhogy nem szemben áll egymással, hanem egymásra irányul és egymást erősíti - emelte ki Semjén Zsolt csütörtökön Budapesten, állami kitüntetések átadásán.
A magyar templomfelújítási program keretében 510 millió forint értékben 28 településen 35 templom újul meg Baranya megyében - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Pécsen.
Az egyházi iskolák az emberi személyiség teljességét látják és szolgálják, a test, a szellem és a lélek összetettségében és egységében - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Új kulturális alapot hozott létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Firgun Zsidó Kulturális Alap működése első évében mintegy 31 millió forint értékben ír ki alkotói pályázatokat különböző művészeti ágak képviselői számára.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány.
Újabb 58 egyházi szervezet és intézmény nyert el állami támogatást, mintegy 10,5 milliárd forintot épületenergetikai korszerűsítésre - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (IMT) stratégiai és parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a reményről tart lelkigyakorlatot a nemzeti kegyhelyen, Mátraverebély-Szentkúton szombaton.
Győr-Moson-Sopron megyében 109 templom újulhat meg 1 milliárd 660 millió forint kormányzati támogatásból - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Dunaszigeten.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház fenntartásába adja át az állam július 1-jétől a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházat - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.
Mindszenty próféta volt, olyan ember, aki történelmi időkben, történelmi karakterről tanúságot téve nemzeti egységet sürgetett, olyan zseniális államférfi, akinek a nemzeti érdek mindig előbbre való volt mint az egyéni szempontjai.
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet, a koronavírus-járvány miatt hívek részvétele nélkül.