Minden idők legmagasabb első öthavi exportteljesítményét nyújtotta a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta a 63,5 milliárd eurót, ami 11 százalékos növekedés a tavalyi rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - jelentette ki Szijjártó Péter.
Az idén májusban az export euróban számított értéke 5,2 százalékkal nagyobb, míg az importé 5,4 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - közölte Szijjártó Péter.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Áprilisban az export nem várt mértékű növekedésével és az import csökkenésével párhuzamosan gyarapodott Kína külkereskedelmi többlete a nemzeti statisztikai hivatal kedden publikált adatai szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Márciusban Németország exportja 5,2 százalékkal, 129,7 milliárd euróra csökkent, az importja 6,4 százalékkal, 113 milliárd euróra esett februárral összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön.
Februárban 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet - tette közzé az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Kissé javultak a német ipar exportvárakozásai márciusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kedden közzétett felmérése alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A svájci órák exportja tavaly decemberben 5,8 százalékkal 2 milliárd 024 millió svájci frankra (1 frank=386,50 forint) nőtt, ami lassulás a novemberi 10,9 százalék bővüléshez képest - áll a svájci óraipari szövetség (FHS) jelentésében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Novemberben Németország exportja 0,3 százalékkal, 135,1 milliárd euróra csökkent, az import pedig 3,3 százalékkal, 124,4 milliárd euróra esett októberrel összevetve - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön.
Magyar élelmiszeripari cégek mutatkoztak be Spanyolországban az Agrármarketing Centrum (AMC) Hungarian Food Business Programjának első két, célzott üzletfejlesztési találkozóján - közölte az AMC az MTI-vel pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az orosz kőolajra vonatkozó európai uniós embargó jövőre ellehetetleníti a pozsonyi Slovnaft olajfinomító exportját, ami a gyártás műszaki minimum alá csökkenéséhez vezet, és a szlovákiai ellátás biztonságát is veszélybe sodorja - közölte az olajipari vállalat sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.
A többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics - Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest - tájékoztatott a vállalat szerdán.
