Jelentős, mintegy 63 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a környezet- és természetvédelemben Magyarországon a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton Tiszaderzsen.
A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjához kapcsolódóan Magyarország kiemelt számú kiállítóval van jelen az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron, mintegy ötven kiállító képviseli az anyaországot.
A genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes mezőgazdaság esélyt és biztos megélhetést jelent Közép- és Délkelet-Európában - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva egy Bécsben tartott agrártanácskozást követően.
A jövő korszerű, versenyképes mezőgazdasághoz magas szintű szakképzés szükséges, ehhez pedig össze kell hangolni valamennyi érdekeltnek és szereplőnek a munkáját - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, egy szakmai megállapodás aláírásán.
Rend van a hazai élelmiszerpiacon, a feldolgozók, kereskedők igyekeznek betartani az élelmiszerbiztonsági szabályokat - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.
Feloldotta a földművelésügyi miniszter április 18-tól az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre március 3-tól elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat - közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.
Elfogadhatatlan, hogy az élelmiszerek minőségével kapcsolatban egyes cégek másodrendű uniós állampolgároknak tartják a közép-kelet-európai lakosokat.
Paprikaőrlő üzemet adtak át pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszentimrén.
Meghatározónak, az elmúlt évtizedek viszonylatában példa nélkülinek nevezte a vadászatban, a vadgazdálkodásban tavaly kezdődött változásokat a földművelésügyi miniszter a Somogy megyei Kaszón szombato...
A keresztény gondolatkör tette erőssé Magyarországot, utat mutatott az újjászerveződésre, az ország újraépítésére - mondta a földművelésügyi miniszter szombaton a Túrkevén rendezett augusztus 20-i ünn...
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint augusztus 20. Szent István mellett a magyar gazdák ünnepe is.A miniszter szombaton Kunszentmártonban, a Magyarok Kenyere program megyei rendezvényén az...
A Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé - jelentette be a földművelésügyi miniszter szombaton, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen, a község önkor...