Fiatalok önkéntes munkáját segítő honlapot indít az Emmi

Fiatalok önkéntes munkáját segítő honlapot indít az Emmi

Fiatalok önkéntes munkáját segítő honlapot hoz létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) májusban - mondta Schanda Tamás János, a tárca ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkára a "Róla...
Mi érdekli egyre kevésbé a mai fiatalokat?

Mi érdekli egyre kevésbé a mai fiatalokat?

A japán felmérésből kiderült, hogy mely régi dolgoktól határolódnak el a fiatalok.Generációs szakadékról beszélnek a szakemberek, akik úgy látják, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály között félú...
Kábítószer-fogyasztó tizenéveseket állítottak elő Mátészalkán

Kábítószer-fogyasztó tizenéveseket állítottak elő Mátészalkán

Öt kábítószer hatása alatt álló tizenévest állítottak elő a rendőrök Mátészalkán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.Fülöp Gergely tájékoztatása ...
Rejtélyes szörnytől rettegnek Amerikában

Rejtélyes szörnytől rettegnek Amerikában

Egy keskeny autóúton ugrott ki egy kocsi elé az a lény, amit senki sem tud azonosítani.Eddig háromszor látták azt a rejtélyes teremtményt, amely a Massachusetts állambeli Dover nevű városba vezető, ke...
Rekordszámú látogató kereste fel tavaly az auschwitzi múzeumot

Rekordszámú látogató kereste fel tavaly az auschwitzi múzeumot

Tavaly több mint 1,5 millió látogatója volt a dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeumnak, ami nemcsak az intézmény történetében, hanem az európai történelmi emlékhelyek viszonylatában is rekordo...
Bajor-magyar szeminárium a fiatalok és a fogyatékkal élők munkanélküliségének leküzdéséről

Bajor-magyar szeminárium a fiatalok és a fogyatékkal élők munkanélküliségének leküzdéséről

A fiatalok és a fogyatékkal élők munkanélküliségének leküzdéséről rendeztek fórumot vasárnap Budapesten, bajor-magyar együttműködésben. Gabriele Stauner, a Munkavállalói Kérdések Európai Központján...
Egy 100 éves néni álma vált valóra – videó

Egy 100 éves néni álma vált valóra – videó

Ruby Holt egy 100 éves idős hölgy, aki Tennessee államban él, de egész életében nem volt rá lehetősége, hogy meglássa az óceánt. A kedves, idős hölgy életében kemény munkát végzett. Napszámosként dol...
Felnőtteknek is szól az első szerelem varázsáról mesélő Eleanor & Park

Felnőtteknek is szól az első szerelem varázsáról mesélő Eleanor & Park

Két tinédzser első szerelméről szól Rainbow Rowell Eleanor & Park című, a Scolar Kiadó gondozásában megjelent kötete, amely nemcsak ifjúsági regény: az 1986-ban játszódó történet a felnőtt korosztályt...
Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata

Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata

Elindult az állami foglalkoztatási szolgálatok új uniós hálózata, amely mérföldköve a fiatalok munkához jutását segítő ifjúsági garanciaprogram bevezetésének - tette közzé az Európai Bizottság a honla...
A ReConnect Hungary-programban résztvevő fiatalokat fogadott Balog Zoltán

A ReConnect Hungary-programban résztvevő fiatalokat fogadott Balog Zoltán

A ReConnect Hungary programban résztvevő tizenöt magyar származású amerikai és kanadai fiatalt fogadott hétfőn a fővárosban Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter. A találkozón kiemelt helyen szerepe...
Több mint 13 ezer diák adott vért az év során

Több mint 13 ezer diák adott vért az év során

A 8. Országos Felsőoktatási Véradóversenyben a tanév során több mint 13 ezren adtak vért. A legtöbb jelentkezőt mozgósító intézmények, a Szegedi Tudományegyetem, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, és...
Ilyen fejet vágnak a külföldiek, amikor magyar pálinkát isznak először - videó

Ilyen fejet vágnak a külföldiek, amikor magyar pálinkát isznak először - videó

A büszkén emlegetett magyar törköly pálinkánktól az amerikai fiatalok kibuktak. Ezt láthatjuk a néhány napja felkerült YouTube videón. A fiatalok elé 5 különféle alkoholos italt kóstoltatnak lányokka...