Szakértő: az uniós munkanélküliség átlaga kétszerese a magyarnak

Az EU-s munkanélküliségi átlag kétszerese a magyarnak - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornának szombaton az Eurostat legfrissebb adataira hivatkozva.

Elemzők: munkaerőpiaci rekordok dőltek meg május-júliusban

A munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, a foglalkoztatottak száma és a gazdasági aktivitás - a munkerőpiacon megjelentek létszáma - történelmi csúcsra ért a május elejétől július végéig tartó három hónapos időszak átlagában - hangsúlyozták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) s

Szabolcsban több mint 31 ezren vannak állás nélkül

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén júniusban 31 581 álláskereső szerepelt a munkaügyi nyilvántartásban, számuk két százalékkal, 643 fővel kevesebb a májusi adatokhoz képest - közölte a megyei kormányhivatal szerdán az MTI-vel.

Közgazdász: az oktatás a munkanélküliség csökkentésének legfontosabb eszköze

Az oktatás a legfontosabb eszköz a munkanélküliség csökkentésében, a foglalkoztatottság növelésében Csath Magdolna közgazdász szerint.

Európai Bizottság: mélyponton az EU munkanélküliségi mutatója

Az elmúlt években töretlenül emelkedik a foglalkoztatás az Európai Unióban, a munkanélküliség pedig a 2008-as gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb - közölte az Európai Bizottság az európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló, hétfőn közzétett jelentésében.

NGM: enyhén nőtt a munkabalesetek száma 2017 első negyedévében

Enyhén nőtt a munkabalesetek száma az év első három hónapjában.

Hárommilliárd forintos program indul megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.

Brüsszel 340 millió eurót fordítana 2020-ig az Európai Szolidaritási Testületre

Az Európai Bizottság keddi javaslata értelmében több mint 340 millió eurót fordítana az Európai Szolidaritási Testületre 2020-ig.

NGM: több mint 100 ezres létszámnövekedés az elsődleges munkaerőpiacon

Mintegy 105 ezerrel dolgoztak többen a versenyszférában Magyarországon, mint egy éve a legfrissebb, 2017. február-áprilisi adatok szerint.

Közgazdász: az ország bizonyos részein 6-8 százalék körüli a munkanélküliség

Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

KSH: 106 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az első negyedévben

A 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel - 2,5 százalékkal - több, mint egy évvel korábban.

NGM: mindenkinek joga van a biztonságos munkakörülményekhez

Minden dolgozónak joga van a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkakörülményekhez, ahogyan az Magyarország alaptörvényében szerepel, a biztonságos foglalkoztatás mindenki közös ügye - mondta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államt