Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,37 pontos emelkedéssel, 40 613,55 ponton nyitott kedden.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 51,8, vagyis az 50 pont feletti érték azt jelzi, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be.
A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
A szakképzés további erősítése érdekében átalakulnak az OKJ-képzések, ezzel a kormány újabb lépést tesz a munkaerőpiachoz jobban igazodó szakképzési rendszer felé - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az új világgazdasági korszak nyertesének nevezte Magyarországot a külgazdasági és külügyminiszter a Veszprém megyei Litéren hétfőn, ahol letették a német Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó cégének alapkövét.
A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői 6 millió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai alapján.
Többek között az új beruházásoknak köszönhető a foglalkoztatás jelentős növekedése - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Több mint hat és fél éve, 79 hónapja töretlenül nőnek a reálbérek Magyarországon, csak az elmúlt egy évben hétszázalékos volt az emelkedés üteme - mondta Varga Mihály a friss kereseti adatokat kommentálva a tárca közleménye szerint hétfőn.
Miután a nemzetközi beruházásokért nagy a verseny a világban, október elsejétől új beruházás-ösztönzési rendszer lép életbe Magyarországon, amelynek célja, hogy a technológiaorientált beruházásokról szóló döntések is Magyarország mellett szülessenek.