A magyar gazdaság jó növekedési pályán van, 2017-ben kiugró ütemű, 4 százalék feletti gazdasági növekedés várható; a kormány célja, hogy elősegítse és erősítse a felzárkózást a fejlett ipari államokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a HG Media csoport Fókuszban konferenc
A jegybank 67 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIB Bankra a vállalatirányítási, hitelkockázati, számviteli, adatszolgáltatási, informatikai biztonsági, valamint a befektetési szolgáltatási tevékenységet érintő egyes hiányosságok miatt, valamint 2 millió forintot a CIB Lízingre, egyes
A kormány a bérmegállapodásban foglaltaknak megfelelően folytatja a munkára rakódó terhek csökkentését - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a HG Media csoport Fókuszban konferenciasorozat - 2017 a lehetőségek éve címmel tartott rendezvényén, Budapesten.
Csütörtök reggel kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdett az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) az Audi Hungaria Zrt. motorgyárában, mert úgy érzik, hogy az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét - közölte honlapján a szakszervezet.
A Regio Játékkereskedelmi Kft. 8 százalékos növekedéssel 9,8 milliárd forint forgalommal zárta az elmúlt évet - közölte a játékáruházlánc szerdán az MTI-vel.
A miniszterelnök Pölöskei Gábornét nevezte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkárává a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Odrobina László helyére január 16-i hatállyal, a nemzetgazdasági miniszter javaslatára - derült ki a legfrissebb Magyar Közlö
A kukorica termésátlaga rekordot döntött tavaly, meghaladta a hektáronkénti 8,6 tonnát, az összes termés 8,8 millió tonna volt. Gabonából 145 ezer hektárral (5,4 százalékkal) kisebb területen, 2,5 millió hektáron 16,662 millió tonna, 2,5 millió tonnával (17,8 százalékkal) több termett 2015-höz képes
Természetvédők arra kérik Orbán Viktort, hogy az ország érdekében akadályozza meg az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás hatályba lépését (CETA), továbbá üdvözlik, hogy a kormányfő ellenzi a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséget (TTIP) - közölte a Magyar Te
A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. 2 milliárd 850 millió összértékű kapacitásbővítő fejlesztését segíti 1 milliárd 420 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - közölte a nemzetgazdasá
Magyarországon biztosított az energiaellátás - hangsúlyozta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc adásában.
Európának el kell eresztenie "a föderalizmus illúzióját", és többpólusúvá kell tenni a kontinenst - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Matolcsy György szerint erős hidakat kell építeni az Európai Unió és Kína, az EU és a Távol-Kelet között.