Az élelmiszerek általános forgalmi adójának mérséklése jövőre összesen 43 milliárd forintot hagy a családoknál, átlagosan 35-40 ezer forintot - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten s...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felkészült Nagy-Britannia európai uniós tagságáról tartott népszavazás mindkét kimenetére, így a Brexitre is - mondta Palotai Dániel, az MNB vezető közgazdásza, ügyvezető i...
Zuhanással nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken, és jelentősen csökkent a kőolaj, illetve az ipari nyersanyagok ára, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,28 pontos csökkenéssel, 26 923,81 ponton nyitott pénteken.A csütörtöki záró értékéhez képest gyakorlatilag nem változott.
(Forrás: MTI)...
A nemzetközi tőzsdéken uralkodó negatív hangulat miatt jelentős, akár 10 százalékos eséssel is nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett elemzők szerint.Sinka Csaba, a C...
Politikai, stratégiai és gazdasági jelentőségük is van az észak-koreai rakétakísérleteknek, ez a hármas érdekrendszer, ami amellett szól, hogy folytassák a fejlesztéseket - mondta Péczeli Anna, a Stra...
Oroszország kiemelt gazdasági, kereskedelmi és energetikai partnere Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-orosz kormányközi gazdasági bizottság ülését követ...
A gazdasági növekedés lehetőséget ad arra, hogy a bürokráciában dolgozók létszámát csökkentsék, az onnan kikerülők elhelyezkedhessenek a versenyszférában - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterel...
Az év egészére 5,4-6 százalékos bruttó bérnövekedésre számítanak az MTI-nek kedden nyilatkozó elemzők, akik szerint a fogyasztás lehet a gazdasági növekedés fő motorja a következő időszakban.
A Köz...
Az előzetes termésbecslések alapján jó eredményekre lehet számítani az idén, őszi búzából hektáronként 5 tonnás termés várható - mondta aratónapi köszöntőjében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrá...
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egyesült államokbeli tárgyalásai során is következetesen kiállt Magyarország GMO-mentességéért - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-ve...
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A Magyarország hosszú távú földgázellátásáról szóló megállapodás módosításáról, valamint 700 vasúti kocsi legyártásáról - egyiptomi piacra, magyar-orosz válla...