A hazai borrégiók állnak a Magyar Turisztikai Ügynökség őszi kampányának középpontjában

A turisztikai szezon meghosszabbítása érdekében indít a hazai borrégiók népszerűsítésére fókuszáló, forgalomélénkítő kampányt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) - jelentette be kedden a szervezet vezérigazgató-helyettese Egerszalókon.

Szijjártó: négy újabb gazdasági javaslatot fogadott el a kormány

Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében - jelentette be a tárca szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

ITM: Magyarország 2050-re klímasemleges ország szeretne lenni

Magyarország 2050-re nettó klímasemleges ország szeretne lenni, ez azt jelenti, hogy ne bocsásson ki több szén-dioxidot, mint amennyit az erdői el tudnak nyelni - hangsúlyozta Steiner Attila.

Farkas Sándor: növekszik a beruházási kedv az állattartásban

A célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv az állattartásban - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kisteleken, az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok támogatói okiratainak átadásán.

Agrárkamara: követendő példa a belföldi sertéshús 95 százalékos aránya a kiskereskedelemben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) követendő példának és mind az élelmiszerlánc szereplői, mind a fogyasztók számára előnyösnek tartaná, ha Magyarországon csak magyar előállítású friss sertéshúst árulnának - jelezte keddi közleményében a szervezet.

BUX: 52 743,09 pont, változatlan nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52 743,09 ponton nyitott kedden.

KSH: 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban

Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt a növekedés - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Masterplast megemelte idei árbevétel- és eredmény-előrejelzését

A Masterplast Nyrt. megemelte az idei évre vonatkozó árbevétel- és eredmény-előrejelzését az első nyolc hónap eredménye és tendenciái alapján.

Tömör gumiabroncsokhoz fejleszt abroncskopás ellenőrző rendszert egy magyar vállalat

A Zsolaka Kft. 150-160 millió forintból fejleszt olyan abroncskopás ellenőrző rendszert, amellyel meghosszabbítható a targoncáknál, nehéz gépeknél használt tömör gumiabroncsok futásteljesítménye - mondta a magyar szabadalom ötletét kidolgozó Horváth Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója.

Iránykeresés várható a tőzsdén az elemző szerint

Iránykeresés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények közül az OTP kereskedése lesz izgalmas az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Szijjártó: a magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül

A magyar gazdaság nem lehetne sikeres a vidék élelmiszeripara nélkül, amelynek termelése az idei első félévben 11 százalékkal növekedett - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint hétfőn Nyírmeggyesen.

ÉVOSZ: enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség

Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.