BUX: 51 974,99 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,32 pontos emelkedéssel, 51 974,99 ponton nyitott szerdán.

KSH: az ipari termelés 7,3, a szolgáltatások 7,0 százalékponttal növelték a második negyedévi GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) volumene 17,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemző szerint.

GVI: megállt a csökkenő trend a késedelmes fizetés terén

A vállalkozások 64 százalékának legalább egy üzleti partnere késedelmesen fizetett 2021 első fél évében, ami csökkenés az egy évvel korábbi 65 százalékhoz és a másfél évvel korábbi 68 százalékhoz képest, ugyanakkor 2 százalékpontos emelkedés a fél évvel korábbihoz viszonyítva.

Mosóczi László: hatezer milliárd forintot szánnak vasútfejlesztésre

Hatezer milliárd forint szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett "gördülő állomány" vagyis vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák.

Elemzők: a munkaerő-kereslet és a bérverseny továbbra is meghatározó a keresetek alakulásában

A munkaerő-kereslet és a bérverseny tovább erősítheti az idei bérdinamikát.

NAV: a lakáskiadás jövedelméből adózni kell

A lakáskiadás jövedelméből adózni kell - hívta fel a figyemet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden, annak kapcsán, hogy a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást.

MTÜ: rekord számokat hozott a Szent István Nap rendezvénysorozat

Több ezer vállalkozásnak és több száz zenésznek, művésznek segített az ünnepi hétvége, csaknem kétmillió látogatója volt a Szent István Nap rendezvénysorozat eseményeinek; a bevételek a szállodákban és a vendéglátóhelyeken is jelentősen meghaladták a tavaly ilyenkorit.

KSH: 10,8 százalékkal nőttek a beruházások a második negyedévben

A járvány által tavaly leginkább érintett időszakhoz képest 10,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene az idei második negyedévben.

BUX: 51 603,30 pont, minimális emelkedés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos emelkedéssel, 51 603,30 ponton nyitott kedden.

Folytatódhat az emelkedés a tőzsdén az elemző szerint

Kisebb árelmozdulásokkal indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, de mivel továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint inkább a felső ellenállási szintekre érdemes figyelni.

Erős hónapot tudhat maga mögött a forint

Szerény erősödést ért el a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.