Ellátásbiztonsági és klímavédelmi szempontból is elkerülhetetlen a Paksi Atomerőmű két új blokkjának megépítése.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Miközben a digitális infrastruktúra kiépítésében Magyarország kifejezetten jól teljesít, a magyar lakosság 17 százaléka még sosem használt internetet, éppen ezért a jövőben különböző programokkal növelni kell a lakosság digitális kompetenciáját.
Október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített; adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon.
Csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júliusban havi összevetésben - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,18 pontos csökkenéssel, 40 508,53 ponton nyitott szerdán.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Enyhe mínuszokban nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik az elmúlt évek beruházási és exporteredményeinek köszönhetően - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Makón.
Kedden történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, röviddel 13 óra után az euró 334,28 forintot ért, miután 331,66 forinton indította a napot.
Újabb látványos szakaszához ért a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése: beemelték a bicikliút Tisza-hídjának egyik utolsó nagy elemét kedden a végleges helyére.
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban, a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására.