Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők figyelme továbbra is az olaszországi költségvetés körüli bonyodalmakra irányul.
Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy az RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 10 százalékot elérő mértékű, közvetlen minősített befolyást szerezzen MKB Bank Zrt.-ben, és 10 százalékot elérő minősített, közvetett befolyást a bank leányvállalataiban.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
Az innovációs rendszer piacképességének erősítését szorgalmazta, és az egyetemek innovációs jelentőségét hangsúlyozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke kedden Budapesten, a 28. Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetésén.
A lakás fűtésére is alkalmas falfestékek forgalmazását jövő ősszel kezdi meg a Poli-Farbe Vegyipari Kft. - mondta Szabó Antal a cég ügyvezetője a termék prototípusát bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Nemzetközi innovációs tudástranszfer programot indított az IBM Magyarország, az IBM Corporate Service Crops (CSC) elnevezésű küldetésben az IBM 14 szakértője 4 magyar szervezettel dolgozik majd együtt egy hónapig az érintett szervezetek innovációján.
Az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. működésének szabályozottsága nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű a 2013. december 18. és 2016. december 31. közötti időszakban.
Palau lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, immár csak hat ország nevét tartalmazó feketelistájáról - jelentette be kedden az uniós pénzügyminiszteri tanács, miután a csendes-óceáni szigetállam új kötelezettségvállalásokat jelentett be.
Az MKB Bank két ütemben, 15 bankfiókot szüntet meg Budapesten és vidéki városokban a következő időszakban - közölte a bank kedden az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal a GDP nyers volumenindexeit 2018 első és második negyedévére, illetve az első fél évre 0,1 százalékponttal fölfelé módosította - tájékoztatta az MTI-t a KSH kedden.