Elkészült a Telekom és a T-Systems közös székháza a Wing Zrt. fejlesztésében, a beruházás értéke 50 milliárd forint volt - közölte a Wing Zrt. szerdán az MTI-vel.
A Mol Nyrt. pénteken bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a 95-ös benziné nem változik - értesült az MTI szerdán piaci forrásokból.
A Pénzügykutató Zrt. munkatársai szerint az idén, a kedvező külső konjunktúra mellett, az erőteljes belső ösztönzők hatására a válság utáni időszakot nézve rekordmértékű növekedést érhet el a magyar gazdaság, a GDP 4,4 százalékkal bővülhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,60 pontos emelkedéssel, 35 870,48 ponton, nyitott szerdán.
Jórészt emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a még nyitva tartó térségbeli börzék mind pluszban állnak.
Enyhe emelkedésre számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.
Az Ikea visszahívja a Calypso mennyezeti lámpák egyik szállítmányát, mert fennáll a kockázata, hogy a búrák leesnek.
Tavaly a budapesti Airbnb szállásokon eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette az 1,5 milliót, 35 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit - közölte a Colliers International az MTI-vel szerdán.
Kedd este óta kis mértékben erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerda kora reggelre a bankközi piacon.
Tovább erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban, a Conference Board indexe 18 éves csúcsra emelkedett szeptemberben.
A GKI a korábbi 4 százalékról 4,2 százalékra emelte idei GDP-prognózisát, és úgy véli, az ennél kissé gyorsabb növekedésnek nagyobb az esélye, mint az alacsonyabbnak, 2019-re pedig 3,2 százalékos növekedést várnak, jövőre viszont az ennél kisebb ütem a valószínűbb, mint a nagyobb.
Kedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna.