Jelentős károkat okozhat az afrikai sertéspestis, ha a régió már fertőzött államaiból bekerül Magyarországra; az ország még mentes ettől a betegségtől.
Az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján.
Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,86 pontos csökkenéssel, 36 414,21 ponton nyitott pénteken.
Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
A vártnál kétszer nagyobb mértékben nőttek a német feldolgozóipari megrendelések júniusban a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken kiadott jelentésének tanúsága szerint.
Csökkenéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék.
BUX: 36 416,07 pont, +1,04 százalék záráskor.
Vegyesen, minimális elmozdulással nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Változatlanul 0,25 százalékon hagyta alapkamatát a Bank of England, bár a monetáris tanács nyolc tagja közül ketten kamatemelésre voksoltak.
A monetáris tanács mind a nyolc tagja igennel szavazott az alapkamat 0,90 százalékon és az egynapos jegybanki betét -0,05 százalékon tartása mellett a testület július 18-i ülésén - derül ki ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből.
A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.