Csak kevéssé változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiszervezési és biztosításközvetítői jogsértések miatt 20 millió forint bírság megfizetésére, és a jogszabályszerű működésre kötelezte a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-t (CIG Pannónia Biztosító), a biztosító már megkezdte a feltárt hiányosságok rendezés
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen mintegy 1,2 millió forint bírságot szabott ki az Óceán-L Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ra (Óceán-L Kft.) és a Hüperion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ra (Hüperion Kft.), mert a két vállalkozás versenykorlátozó megállapodást kötött a Laddomat kazántölt
Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi eredménye bizakodásra ad okot, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium az idei évben is stabil költségvetéssel számol - mondta az NGM államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A kisüzemi sörfőzdék évek óta piacra jutási nehézségekkel küzdenek.
Az idén 20 százalékkal nőtt a nonprofit gazdasági társaságok száma tavalyhoz képest, azonban nettó árbevételük és a foglalkoztatottak száma jelentősen csökkent - közölte hétfőn az Opten céginformációs szolgáltató.
Felszámolás kezdődik a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél, mert a csődeljárás ideje alatt a cég nem tudott megegyezni a hitelezőivel - tájékoztatta az MTI-t a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkára hétfőn.
Nagyon komoly mértékben, 10 százalékkal nőttek a keresetek januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami mutatja, hogy a tavaly megkötött bérnövekedési és adócsökkentési megállapodásnak már januárban jelentős hatása volt - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.
Az Európai Unió szabályaiba ütközik, ha Ausztria az ott élő uniós állampolgárokat megkülönböztetné az osztrák állampolgároktól - mondta Lórodi László munkajogász hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnapi, MTI-nek küldött közleményében.
Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora Magyarországon, és az eladásra hirdetett autók átlagéletkora is közelít a 12 évhez - hívta fel a figyelmet Fodor László, a Használtautó.hu autós portál szakértője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Több mint 30 magyar fürdő csatlakozott A víz világnapjához, vasárnap vagy március 22-én, szerdán az ország több pontján várják a fürdők rendezvényekkel, oktató- és szabadidős programokkal, gyógyvízkóstolással a vendégeket.