A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének a megállapítását kérte.Az ítélőtábla osztotta az...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) családi csődvédelemről szóló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a konstrukcióban, amely önkéntes alapon működne,...
A Fővárosi Ítélőtábla a keddi a másodfokú tárgyaláson április 21-re halasztotta az ítélethirdetést az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepének perében, és elutasította a hitelintézet kérelmét, h...
Kissé gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben.Az eurót a kora reggeli 299,19 forint után délelőtt tizenegy órakor 299,39 forinton jegyezték. Az árfolyam szűk határok, 298,66 és 299,4...
Kis erősödésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett szakértők.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy véli pozitív hangulat volt a húsvéti idős...
Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez a...
Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB), egyebek mellett a pénzügyi piacok megbíztató, átlátható működésének biztosítása, illetve a pénzügyi...
Gyengült kedden a forint árfolyama a bankközi devizakereskedelemben.Az eurót délután negyed ötkor 300,15 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 299,57 forinttal. Nap közben az árfolyam 298,65 és 3...
Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elekt...
A Greenpeace Magyarország aktivistáinak Veszélyes vegyszerek a paprikában című performansza Budapesten 2015. március 31-én.A Greenpeace március elején, közjegyző jelenlétében hét áruházlánc boltjaiban...
A háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva 30,2, a kiigazítatlan adatok szerint pedig 43,6 milliárd forinttal csökkent februárban. A mérséklődés egyrészt a devizahitelek 45,4 milliárd forintos...