Rendkívüli béremelés a Budapest Airportnál

A Budapest Airport 10 százalékos rendkívüli béremelést hajt végre 2022 októberében, a BUD csoport dolgozói novemberben már a megemelt bért kapják - közölte a budapesti repülőteret üzemeltető társaság pénteken az MTI-vel.

Kárpát-medencei Vállalkozói Konferenciát tartanak Marosvásárhelyen

A Kárpát-medence számos területéről több mint kétszáz magyar vállalkozó, cégvezető, állami és szakmai szervezet képviselője vesz részt a harmadik Kárpát-medencei Vállalkozói Konferencián, melyet Marosvásárhelyen tartanak a hét végén.

Ismét teljes kapacitással termel az OMV schwechati finomítója

Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik - jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern.

Helytelen adózói gyakorlat miatt pótlólag 80 millió forintot kellett befizetnie egy cégnek

Helytelen adózói gyakorlat miatt pótlólag 80 millió forintot fizetett be az állami költségvetésbe egy ingatlan-bérbeadással foglalkozó cég - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Energiahivatal: a magyar háztartások energiaköltségei továbbra is a legkedvezőbbek

Míg szeptemberben több európai fővárosban is jelentősen emelkedtek a háztartásokat terhelő rezsiköltségek, addig a meghatározott éves átlagfogyasztással rendelkező magyar háztartások továbbra is kedvező áron juthattak földgázhoz és villamos energiához.

BUX: 39 256,29 pont, változatlan nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39 256,29 ponton nyitott pénteken.

Szijjártó: ösztönözni kell a nemzetközi vállalatok munkahelyteremtő beruházásait

Magyarország akkor tudja fenntartani a gazdaság növekedési pályáját, ha továbbra is sikeresen ösztönzi a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi munkahelyteremtő beruházásait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Agrárminisztérium: újabb segítséget kapott a tejelő szarvasmarha ágazat

Sikerrel zárult a tejelő szarvasmarha ágazat állatjóléti támogatásának meghosszabbítása - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium.

KSH: augusztusban 3,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken 1,412 millió vendég 3,938 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

TIM: a távhőszámlák után is jár az energiatámogatás

A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás: áram- és gázfogyasztásukon túl a távhőfelhasználásból származó költségnövekményük részleges kiváltására is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a feldolgozóipari kkv-k - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel pénteken.

Folytatódhat a csökkenés a tőzsdén az elemző szerint

Folytatódhat a csökkenés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Jogsértő cégegyesítések miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági jóváhagyás nélküli cégegyesítések miatt összesen 23,9 millió forint bírságot szabott ki - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.