BUX: 40 993 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,78 pontos emelkedéssel, 40 993 ponton nyitott pénteken.

KSH: az ipari termelői árak szeptemberben éves összevetésben 42,7, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőttek

Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a belföldi értékesítés árai 66,2, az exportértékesítésé 30,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Elemző: negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

A romló nemzetközi befektetői hangulat miatt a negatív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Bővítené a kriptovaluták forgalmát a Mastercard

A piaci visszajelzések alapján a banki ügyfelek többsége vásárolna kriptovalutákat, ezért a Mastercard bővítené és megkönnyítené a hozzáférésüket a pénzintézeteken keresztül - közölte a Mastercard csütörtökön az MTI-vel.

TIM: német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE

Akkumulátor tesztelési központ létrehozásáról írt alá együttműködési megállapodást a TÜV Rheinland InterCert Kft és a ZalaZONE Ipari Park Zrt. 2022. október 27-én, Budapesten - tájékoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-t csütörtökön.

Új naperőművet épít Kunmadarason az MVM Csoport

Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.

MNB: az energiaárak növekedése kockázati tényező a kereskedelmi ingatlanpiac számára

A kereskedelmi ingatlanpiac számára kockázatot jelentenek az emelkedő energiaárak és az ebből adódó inflációs nyomás, illetve az erre reagáló szigorodó monetáris politika, amely a finanszírozási költségek növekedését is eredményezte.

Palkovics: a kormány célja Magyarország energiafüggetlenségének erősítése

A megfizethető, biztonságos és klímabarát energiaellátás biztosításához elengedhetetlen Magyarország energiafüggetlenségének erősítése - mondta a technológiai és ipari miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének szakmai rendezvényén.

TIM-államtitkár: az adonyi hulladékkezelő újabb lépés a körforgásos gazdaságra történő átállásban

Az adonyi hulladékkezelő újabb lépés Magyarországon a körforgásos gazdaságra történő átállásban - jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára.

Orbán: minél több irányból minél több energiát kell Európába hozni

Az energiaválságra a hosszú távú megoldást az jelenti, ha az európai kontinensre minél több irányból minél több energia érkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten.

Bevezették a tőzsdére a Masterplast új részvényeit

Csütörtöktől lehet kereskedni a Masterplast Nyrt. 2 millió 249,3 ezer darab új részvényével a Budapesti Értéktőzsdén - tájékoztatott a vállalat a BÉT honlapján csütörtökön.

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása Mezőhegyesen

Elkészült Magyarország legnagyobb öntözésfejlesztési beruházása csütörtökön Mezőhegyesen, a 10,5 milliárd forintos program révén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözhető földterülete megduplázódott.