Budapest Airport: október a legerősebb hónap volt az idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Október volt az idén a legsikeresebb hónap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a forgalom túlszárnyalta az eddigi rekord augusztusi hónapot is - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

OTP felmérés: csökkent azok aránya akiknek romlott anyagi helyzetük a járvány miatt

Míg tavaly a megkérdezettek 35 százaléka válaszolta, hogy a járvány időszakában romlott az anyagi helyzete, addig az idén ez az arány 27 százalékra csökkent - tájékoztatta az OTP Bank legújabb öngondoskodási felmérése eredményéről csütörtökön az MTI-t.

MTÜ: megnyílt a 3 milliárd forintos strandfejlesztési pályázat

Megnyíltak a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. legújabb strandfejlesztési pályázatai.

Lezárult az Antenna Hungária tranzakciója az MVM NET megvásárlásáról

Lezárult a tranzakciós folyamat, amelynek keretében az Antenna Hungária megvásárolta az MVM NET-et, amely ezentúl leányvállalatként, az AH NET Távközlési Zrt. néven folytatja működését - tájékoztatta a két társaság közös közleményben csütörtökön az MTI-t.

KSH: szeptemberben lefékeződött a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Szeptemberben megtorpant a mezőgazdasági termelői árak emelkedésének négy hónapja tartó gyorsulása: a felvásárlási árak 23,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a növekedés 0,5 százalékponttal mérsékeltebb az augusztusinál.

Potápi: a mentorprogram a Kárpát-medencében kialakított gazdasági hálót erősíti

A mentorprogram erősíti a Kárpát-medencében az elmúlt években kialakított gazdasági hálót, ezen felül "ez a háló azt is eredményezi, hogy egyre inkább egy gazdasági térről beszélhetünk, hogy ha a Kárpát-medencére gondolunk" - mondta Potápi Árpád János.

BUX: 51 615,22 pont, +0,13 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,86 pontos emelkedéssel, 51 615,22 ponton nyitott csütörtökön.

ITM: több mint 15 milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét

"A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer új alkalmazott után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást".

Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykeresés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek.

Ötmillió euró felett a Masterplast harmadik negyedéves adózott eredménye

A nagyon erős bázisév eredményeit is jócskán túlszárnyalta a harmadik negyedévben a Masterplast Nyrt., a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában jegyzett építőipari vállalat ötmillió euró (1,825 milliárd forint) feletti negyedéves adózott eredményt ért el.

Az AutoWallis alaptőkéje 5,3 milliárd forintra emelkedik

Az AutoWallis Nyrt. igazgatósága a vállalat alaptőkéjének 5,3 milliárd forintra történő emeléséről döntött új részvények nyilvános forgalomba hozatalával - tájékoztatta a társaság a tőkepiaci szereplőket a tőzsde honlapján csütörtökön.

Alig változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.