A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,93 pontos emelkedéssel, 33 133,48 ponton nyitott kedden.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Két lépcsőben, összesen 140 munkatárssal bővíti alkalmazottainak létszámát a Telenor Magyarország novembertől, ezzel csaknem ezernégyszázra emelkedik a mobilszolgáltató dolgozóinak száma - tájékoztatta a telekommunikációs vállalkozás hétfőn az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Az őszi vadászati szezonban terítékre került gímszarvasbikák több mint felét hazai vadászok ejtették el Zala megyében - közölte Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője az MTI-vel hétfőn.
Az idei első félévben is jelentősen, több mint 20 százalékkal nőtt a háztartási méretű naperőművek összakapcitása, vagyis időarányosan csaknem a tavalyival egyező mértékben - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel hétfőn.
Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben - mondta Matolcsy György jegybankelnök éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 43 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra és 6 millió forintot leányvállalatára, a Raiffeisen Corporate Lízingre.
Jelentős adó- és járulékcsökkentéseket alkalmazott a kínai kormányzat az év első háromnegyedévében, hogy ezzel segítse a gazdaság helyreállását a koronavírus-járvány után.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 50,1 pontra emelkedett a szeptemberi 48,7-es értékről, a válaszadók az előző hónapinál kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A harmadik negyedévben elindult a javulás a tavasszal a koronavírus-járvány miatt mélypontra került lízingpiacon - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,51 pontos emelkedéssel, 32 311,19 ponton nyitott hétfőn.