Hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be keddtől hat napon át Kecskeméten - közölte a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az MTI-vel.
A fővárosban tanuló, nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező hallgatók jelentkezését várják március-április során a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egyetemi Programjának Iskolái.
Nem lezárásról, hanem az őszi szünet, egy szabadság előrehozásáról van szó - mondta Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja az SZFE épületeinek kiüríttetéséről megjelent hírekre reagálva pénteken a közmédiának.
A tanköztársaságot betiltani nem lehet, feltételeit rajtunk kívül senkinek nem feladata biztosítani. Ez egy eszme, amelynek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő, a sztrájkot folytatjuk - mondták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.
A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők.
December 16-ig le kell adniuk igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt - közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.
Négy rádiónak, a Retro, a Petőfi, a Kossuth rádiónak, valamint a Rádió 1-nek van milliós napi hallgatótábora - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön nyilvánosságra hozott, a harmadik negyedéves hallgatottsági adatokat tartalmazó összefoglalójában.
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a felsőoktatási hallgatókat abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni, és "a lehető legkisebb mértékben" terheljék őket anyagi gondok.
Az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer hallgató részére folyósított diákhitelt több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt..
Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Nemcsak a források, a hallgatók is eltűntek a felsőoktatásból - sérelmezte pénteki sajtótájékoztatóján az LMP országos elnökségének titkára.
Áprilistól júniusig országosan naponta több mint hatmillióan hangoltak valamilyen rádióra, a fővárosban pedig a 15 éves vagy idősebb lakosság több mint 74 százaléka naponta, míg 91 százaléka heti rendszerességgel hallgat rádiót.