Májusban a külföldi vendégek 1,6 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldiek által eltöltöttek éjszakák száma 3,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Áprilisban a külföldi vendégek 4,0 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A húsvét és a tavaszi szünet hatása az áprilisi forgalomban jelenik majd meg, de a magyar turizmus hosszú hétvégék nélkül is jól teljesített márciusban - reagált a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a márciusi idegenforgalmi adatokra pénteken.
Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát.
Januárban a külföldi vendégek 1,2, a belföldi vendégek 0,1 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
A kereskedelmi szálláshelyek 5,2 százalékkal több, 12,5 millió vendéget és 3,8 százalékkal több, 30,9 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Tavaly 21,3 millió vendég szállt meg a csehországi szállodákban, panziókban vagy kempingekben, 6,4 százalékkal több, mint 2017-ben, ami új rekord.
Tavaly novemberben a külföldi vendégek száma 4,8 százalékkal emelkedett, és megközelítette a 420 ezret.
Augusztusban a külföldi vendégek száma 2,7 százalékkal emelkedett, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma viszont 0,2 százalékkal csökkent.
Júliusban 1,3 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest.
Vasárnapig jelentkezhetnek akciókkal, programokkal a turisztikai szolgáltatók és a Budapest Card partnerei a szeptember 27-i turizmus világnapjára (World Tourism Day), amelynek idén a magyar főváros a házigazdája - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kedden az MTI-vel.
