Áder János: még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát

A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály.

Nyolc ország kap uniós támogatást energiahatékonyságot javító beruházásokhoz

Az Európai Bizottság 4,11 milliárd eurót (mintegy 1652 milliárd forintot) folyósított nyolc kedvezményezett ország, köztük Magyarország energiarendszereinek korszerűsítéséhez.

Magyarországon az első, a világon a 21. legzöldebb egyetem a PTE

A 21. helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a világ "zöld egyetemeinek" meghirdetett, "UI GreenMetric World University Rankings" nevű nemzetközi programban, amelyben 1050 intézmény vett részt.

Magyar innováció segíti a folyókon úszó hulladékok begyűjtését

A Robo-Collect hulladékgyűjtő és folyótisztító hajó bemutatója a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság I. Szakaszmérnökség Hajózási Kirendeltségén 2022. december 12-én.

A MOME erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.

Az EU betiltja az erdőírtáshoz és erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását

Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását - közölte az Európai Bizottság kedden.

Újjáéledtek a Táti-szigetek vizes élőhelyei

A Duna-Ipoly Nemzeti Park 480 millió forintos ráfordítással 195 hektáron helyreállította a Pilisi Bioszféra Rezervátumban található Táti-szigetek vizes élőhelyeit - közölte a nemzeti park kommunikációs referense pénteken az MTI-vel.

Közösen ültettek fákat az állam- és kormányfők a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján

Ünnepélyes körülmények között fákat ültettek el a Türk Államok Szervezetének szamarkandi csúcstalálkozóján részt vevő állam- és kormányfők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az ősi üzbegisztáni városban.

A kék bálnák a legnagyobb mikroműanyag-fogyasztók a világon

Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.

Az EU további korlátozásokat fogadott el a hulladékban tartósan előforduló vegyi anyagokról

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok hulladékokban való jelenlétére vonatkozó határértékek csökkentéséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

Latorcai: 71 milliárd forintot biztosít a kormány települési zöldinfrastruktúrák kialakítására

A kormány tervei szerint 2021 és 2027 között 71 milliárd forintot biztosít a települési zöld- és kékinfrastruktúra, valamint természet-alapú megoldások megvalósítására - közölte a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Áder János a vízvisszatartó vízgazdálkodásról beszélgetett új podcastjában

A vízvisszatartó vízgazdálkodásról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Lovas Attilával, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójával Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.