Négy autó ütközött az M7-esen, három személygépkocsi a 7-es főúton

Négy személyautó karambolozott az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a martonvásári lehajtónál, a 30-as kilométerszelvény közelében, míg három személyautó ütközött össze Baracskán, a 7-es főút belterületi szakaszán - közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

MÁV: kisiklott egy mozdony Rákosrendezőn

Rákosrendező Nyugati pályaudvar felőli végén tolatás közben kisiklott egy dízelmozdony, a műszaki mentés miatt jelentős korlátozással közlekedhetnek a vonatok – közölte honlapján a MÁV csoport hétfőn.

BKK: az 1443-as telefonszámon is hívható a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat

Az 1443-as új telefonszámon is hívható a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel pénteken.

Balesett miatt áll a forgalom az M3-ason Igricénél

Baleset miatt áll a forgalom az M3-as autópályán Igricinél, ahol a sztráda 155-ös és 156-os kilométere között a Vásárosnamény felé vezető oldalon négy jármű karambolozott pénteken - közölte a katasztrófavédelem.

Balesetben meghalt egy ember Kunszentmárton és Tiszaföldvár között

Egy ember meghalt, többen megsérültek pénteken a 442-es úton Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, ahol egy személygépkocsi árokba hajtott - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Törökbálint térségében hétfőtől

Hídfelújítási munkálatok miatt forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Törökbálint térségében hétfőtől szeptember 7-ig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

Egyhetes ellenőrzést tart a rendőrség az utakon

A rendőrség augusztus 4. és 10. között Magyarország egész területén sebességellenőrzést végez - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.

BKK: pótlóbusz jár szombattól a 3-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett az Örs vezér tere és Kőbánya alsó között

A Fehér úti útátjáró építése miatt augusztus 2. és 19. között a 3-as, a 62-es és a 62A villamosok helyett az Örs vezér tere és Kőbánya alsó vasútállomás között pótlóbuszok közlekednek - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Hungaroring - péntek reggel

Hungaroring - péntek reggel

Indul a versenyhétvége

Jelentős a torlódás az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tatabányánál

Jelentős a torlódás az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tatabányánál, ahol egy műszaki hibás teherautó áll a külső sávban - közölte péntek reggel az Útinform.
Busz, metró, villamos ellenőrzések

Busz, metró, villamos ellenőrzések

A budapesti rendőrök júliusban villamos-, busz- és metróvonalat ellenőriztek a BRFK és a BKK együttműködésének keretében.

Elvesztette menet közben két vagonját egy személyszállító vonat Romániában

Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját Romániában a Nagyváradról Konstancára tartó IRN 1922-as jelzésű régióközi éjszakai vonat.