Előremutatónak nevezte a Törökország és Oroszország által kezdeményezett líbiai tűzszünetet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Luxembourgban, azonban arra figyelmeztetett, hogy az ország újjáépítésének folyamatát az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) kell vezetnie.
Horvátországban négy év óta először az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) került az első helyre a pártok népszerűségi listáján, megelőzve a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) - közölte a horvát sajtó hétfőn.
Irán és az Egyesült Államok is a tárgyalásban érdekelt, mert egyik fél sem szeretné, hogy eszkalálódjon a jelenlegi helyzet - közölte az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Választási szövetségre léptek a baloldali pártok Izraelben, hogy együtt bizonyosan átlépjék a választási küszöböt a március 2-ára kiírt parlamenti választáson - jelentette a helyi média hétfőn.
Az amerikai kormány 17 szankciót hozott iráni vállalatok és személyek ellen - jelentette be közös sajtótájékoztatón Mike Pompeo külügyminiszter és Steven Mnuchin, a pénzügyi tárca vezetője.
Tűzszünet lép életbe január 12-én nulla órától a szíriai lázadók utolsó fellegvárának számító északnyugati Idlíb tartomány feszültségcsökkentési övezetében egy Oroszországgal elért megállapodás keretében - közölte pénteken a török védelmi minisztérium.
A líbiai helyzet megoldása a helyi erők kezében van, a párbeszéd mielőbbi megkezdésére van szükség Tripoli és Tobruk között egy tűzszüneti megállapodásról - jelentette ki Ghassan Salamé, az ENSZ főtitkárának líbiai különmegbízottja pénteken Brüsszelben.
Buldózerekkel láttak hozzá Iránban a lezuhant ukrán utasszállító repülőgép roncsainak eltakarításához - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség pénteken a Bellingcat nemzetközi oknyomozó csoport alapítója által közölt információra hivatkozva.
Igen nagy a valószínűsége, hogy iráni rakétatalálat miatt zuhant le a Teherán mellett megsemmisült ukrán repülőgép.
A magyar és a lett két szabadságharcos nép, együttműködésük pedig kölcsönösen előnyös - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Rigában.
Az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásáról állapodott meg Ludovic Orban román miniszterelnök Klaus Iohannis államfővel.
Az ukrán államfő nem zárta ki, hogy rakétatalálat okozta az ukrán utasszállító gép szerdai katasztrófáját Iránban, de jelezte, hogy ezt a lehetséges okot még nem erősítették meg.
