Mérsékleték hétfőn a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét.
Jövő év február 29-én tartják Szlovákiában a következő parlamenti választásokat - jelentette be hétfőn a voksolás hivatalos időpontját Andrej Danko, a pozsonyi törvényhozás elnöke.
Spanyolországban a megismételt parlamenti választások után sem lesz könnyebb a kormányalakítás - derült ki az utolsó, még a november 10-i szavazás előtt nyilvánosságra hozható közvélemény-kutatásokból hétfőn.
Korlátozhatják Németországban a homoszexualitás megszüntetését célzó kezelést, az úgynevezett "konverziós terápiát" - írták hétfőn német lapok.
Jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a végrehajtását a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmusnak - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Oroszországnak nincs megerősített információja arról, hogy komoly közvetlen összecsapás történt volna a török és a szíriai fegyveres erők között Észak-Szíriában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
A Munkáspárt kormányra kerülése esetén népszavazást írna ki a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja - mondta csütörtökön a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.
Jogsértően járt el Csehország, Lengyelország és Magyarország azzal, hogy elutasították a végrehajtását a menedékkérők Európai Unión belüli elosztását szolgáló ideiglenes mechanizmusnak - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.
António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön törökországi látogatásán mérföldkőnek nevezte a szíriai alkotmányozó bizottság előző nap Genfben tartott első ülését.
A NATO üdvözli, hogy elkezdődött a csapatszétválasztás a Donyec-medencei frontvonalnál lévő Zolote településnél, egyúttal emlékezteti Oroszországot felelősségére a minszki megállapodások teljesülésében.
Az ellenzéki jobboldali többségű francia szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a vallási jelképek viselését azoknak a szülőknek, akik az iskolai osztálykirándulásokon kísérik a gyerekeket.
Hamarosan ismét egyeztetnek a kínai és az amerikai kereskedelmi főtárgyalók - közölte Keng Suang kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
