Az ukrán parlament keddi plenáris ülésén különböző frakciók képviselői mondták el, milyen intézkedéseket várnak Volodimir Zelenszkijtől azután, hogy átveszi az államfői tisztséget.
Elindította kedden európai parlamenti választási kampányát a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen küzdő új brit párt, a Change UK.
Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke - adták hírük kedden kárpátaljai hírportálok.
Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van, ahol az észak-koreai vezető hamarosan találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - értesült kedden az orosz sajtó.
Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege - jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden.
Ismeretlenek 18 sírt gyaláztak meg a Zilah belvárosában levő református temetőben - írta kedden internetes kiadásában a Graiul Salajului helyi napilap.
Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege - jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden.
A Mueller-bizottság nem talált elégséges bizonyítékot arra, hogy Donald Trump akadályozta volna az igazságszolgálatot - jelentette ki William Barr amerikai igazságügyi miniszter a jelentés szerkesztett változatának nyilvánosságra hozatala előtt tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Vlagyimir Putyin orosz elnök április második felében Oroszországban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - közölte csütörtökön honlapján a Kreml.
Elfogadta az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló megállapodást az Európai Parlament (EP) csütörtökön.
Diáktársai petróleummal leöntöttek és felgyújtottak egy bangladesi lányt, mert szexuális zaklatással vádolta meg az iskolaigazgatót.
Nem sodorná veszélybe az Európai Néppárt (EPP) győzelmét a májusi európai parlamenti (EP-) választáson az Egyesült Királyság részvétele a csütörtöki legfrissebb felmérés szerint, de ez esetben valamelyest csökkenne a konzervatív pártcsalád amúgy stabil előnye.