Hivatali visszaéléssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel gyanúsítja Romániában az ügyészség a csendőrség három vezetőjét az augusztus 10-i kormányellenes tüntetés ügyében, amikor a rendfenntartó erők és a tüntetők között verekedés tört ki.
Nem sértené az 1997-ben kötött NATO-Oroszország megállapodást, ha az Egyesült Államok állandó katonai támaszpontot létesítene Lengyelországban - jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel napilapban pénteken megjelent interjúban.
Kettős mércét alkalmaz az Európai Unió Magyarország esetében.
A török légierő újabb 110 aktív szolgálatot teljesítő katonája ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A Brett Kavanaugh amerikai főbírójelöltet több mint három évtizeddel ezelőtti szexuális zaklatással megvádoló nő, Christine Blasey Ford feltételeket szab a szenátusi meghallgatásához.
A férfi és nő házasságán alapuló család meghatározását rögzítő alkotmánymódosítás megszavazására buzdítottak csütörtöki állásfoglalásukban a romániai római katolikus és görögkatolikus püspökök.
A skót miniszterelnök szerint el kell halasztani Nagy-Britannia jövő márciusban esedékes kilépését az Európai Unióból (Brexit), ha addig nem születik átfogó megállapodás a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről.
Európai Bizottság: az Airbnb lépéseket tesz, hogy megfeleljen az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak
Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel.
Kilenc hónapig tartó felújítás után szeptember végétől újra látható lesz a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj.
Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje helyettünk a magyar határt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Salzburgban.
Az Európai Unió reményét fejezi ki, hogy a két Korea között létrejött nyilatkozat az atomfegyver-mentesítés irányába mutató konkrét lépésekről biztosítja a béke és a biztonság megteremtését a Koreai-félszigeten.
Rendkívüli EU-csúcsot fog összehívni november közepére az Európai Tanács elnöke az Egyesült Királyság kilépéséről tervezett esetleges megállapodás megkötése érdekében - ezt ő maga jelentette be az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi értekezlete előtt szerdán.
