Macron: az amerikai béketerv jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell

Emmanuel Macron francia elnök úgy vélekedett kedden egy interjúban, hogy az amerikai elnök ukrajnai béketerve jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell, hogy Ukrajna és Európa számára is elfogadhatók legyenek.

A Fehér Ház egyelőre nem tervez az ukrán elnök washingtoni látogatásával

A Fehér Ház egyelőre nem tervez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásával, de a helyzet gyorsan változhat - jelentette ki az amerikai elnöki hivatal szóvivője hétfőn.

Sinisa Karant választották meg a boszniai Szerb Köztársaság új elnökének

Sinisa Karan, a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Pártjának (SNSD) jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi rendkívüli elnökválasztáson a boszniai Szerb Köztársaságban a választási bizottság előzetes eredményei szerint.

Deutsch Tamás: Az EP-nek haladéktalanul meg kell kezdenie az ukrajnai korrupciós ügyek kivizsgálását

Elképesztőnek és példátlan demokratikus visszaélésnek nevezte csütörtökön Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője, hogy az Európai Parlament többsége nem engedte napirendre venni az Ukrajnában napokban kirobbant korrupciós ügyek megtárgyalását.

Menesztette az ukrán parlament a volt és a jelenlegi energetikai minisztert a korrupciós üggyel összefüggésben

Menesztette posztjáról az ukrán parlament szerdán Szvitlana Hrincsuk energetikai minisztert és hivatali elődjét, Herman Haluscsenkót, aki mostanáig az igazságügyi tárcát vezette.

Az EMSZ ismét kezdeményezi a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet benyújtását Románia parlamentjébe

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ismét kezdeményezi a Székelyföld autonómiastatútumával kapcsolatos törvénytervezet benyújtását Románia parlamentjébe, a feladattal Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt, a párt elnökét bízta meg, aki vállalta a megbízatást.

Ursula von der Leyen: Európa továbbra is támogatni fogja az ukrán ellenállást

Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna ellenállását, ami az elmúlt két hétben még sürgetőbbé vált, mivel Oroszország ismét támadásba lendült, a teljes ukrán energiarendszert célozva - jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben.

Hszi Csin-ping: Kína és Spanyolország fontos szerepet játszik a globális együttműködés előmozdításában

Kína kész Spanyolországgal együttműködve stratégiailag ellenállóbb, dinamikusabb és nemzetközileg nagyobb befolyásossal bíró, átfogó stratégiai partnerség kiépítésére - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben VI. Fülöp spanyol királlyal tartott találkozóján.

Szijjártó Péter és Marco Rubio kormányközi nukleáris megállapodást írnak alá

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval - közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Lemond a Petr Fiala vezette kormány

Benyújtja lemondását a Petr Fiala vezette cseh koalíciós kormány - döntött csütörtöki ülésén Prágában a kabinet.

Lengyel értelmiségiek felszólították a parlament tagjait, hogy ne támogassák Zbigniew Ziobro letartóztatását

Nyílt levélben szólította fel szerda este több mint ötven lengyel értelmiségi a parlamenti alsóház tagjait, hogy ne szavazzák meg az rákbetegséggel küzdő Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatását, amelyet a főügyész indítványozott.

Letette a hivatali esküt a legnagyobb román kormánypárt által kifogásolt Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes

Letette a hivatali esküt és a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese lett csütörtökön Oana Gheorghiu közgazdász, civil aktivista annak ellenére, hogy a kinevezése ellen kifogást emelt a koalícióban legnagyobb súllyal rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD).