Az algériai nagykövetség elítéli Rétvári Bence nyilatkozatát

Jegyzékben tiltakozott a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának nyilatkozata miatt a budapesti algériai nagykövetség.

KIM: még három hétig lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra

Még három hétig lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

Átfogó, konzervatív oktatási reformot sürget a Jobbik

Átfogó, konzervatív oktatási reformot sürgetett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese, aki kapkodónak nevezte a kormány e téren folytatott politikáját.

Balatoni Katalin: a nemzetet a gyermekek közös nevelése tartja egyben

Nemzetünket gyermekeink közös oktatásán és nevelésén keresztül tudjuk egyben tartani - mondta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára az MTI-nek csütörtökön.

Ócsán zajlik a területvédelmi tartalékosok vegyvédelmi kiképzése

Ócsán zajlik a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által elindított Szeretem, megvédem! elnevezésű toborzókampány keretében már bevonult katonák vegyvédelmi és tűzakadály kiképzése - mondta a Magyar Honvédség 1. Területvédelmi Ezred törzsfőnöke szerdán.

Szijjártó Péter: a brüsszeli hazugsággyár lendületét sem a tények, sem a nyár nem törték meg

A brüsszeli hazugsággyár lendületét sem a tények, sem a nyár nem törték meg és jól láthatóan a folyamatos kudarcok sem zavarják meg a működését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Bakondi György: ismét nőhet a migrációs nyomás

Ha a szerb rendőri erők bármilyen okból csökkentik a jelenlétet a magyarországi útirányokon, akkor ismét nőhet a migrációs nyomás a magyar határon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Latorcai Csaba: a balmazújvárosi polgármesteren múlik, kapnak-e fizetést az önkormányzati dolgozók

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Balmazújváros polgármesterén múlik, hogy kapnak-e fizetést a település önkormányzati dolgozói.

Romániai dróngyártást tervez a bukaresti kormány

A prototípus megépítésének szakaszába érkezett annak a román drónnak a fejlesztése, amelyet kizárólag belföldi szakemberek és gyártók bevonásával akar megvalósítani a bukaresti kormány - jelentette kedden az erdélyi Krónika, a két illetékes miniszter bejelentését ismertetve.

Csizi Péter: idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra

Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra, az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához.

Csizi Péter: a kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást

A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat - mondta a Belügyminisztérium (BM) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Menczer Tamás: Brüsszel javasolhatta Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét

Jó eséllyel Brüsszel, sőt maga Ursula von der Leyen javasolta azt Ukrajnának, hogy ne engedje át az orosz kőolaj jelentős részét - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közmédia csatornáin csütörtök reggel.