PSZ: továbbra is bérrendezést és a munkaterhek csökkentését várják a kormánytól

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elvárja a kormánytól, hogy teremtse meg a fedezetet a bérek megfelelő rendezéséhez a jövő évi költségvetésben.

Megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése

Hétfő reggel Kecskeméten megkezdődött a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése, amely várhatóan egy hónapig tart.

Novák: az a cél, hogy minden gyermek családban nőhessen fel

Az örökbefogadás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat célja, hogy minden gyermek családban nőhessen fel - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, nevelőszülőknél tett látogatás után.

Szijjártó: a kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a magyar vállalatokat

A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a hazai vállalatokat, hogy az új világgazdasági korszakban a lehető legjobb startpozícióból vehessék fel a versenyt - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

Nézőpont: a nemzeti konzultációval általános felhatalmazását konkretizálja a kormány

A kormányzás technikai eszközévé vált nemzeti konzultációval a választásokon szerzett általános felhatalmazását konkretizálja a kormányzat - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Gulyás: 200 milliárd forintos hitelkeret nyit az önkormányzatoknak a kormány

Kétszázmilliárd forintos, kedvezményes hitelkeretet nyit a kormány az önkormányzatoknak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A kormány hatékony segítséget nyújt az aszálykárok és fagykárok következményeinek ellensúlyozásához

Az idei esztendő első felének időjárása komoly károkat okoz a mezőgazdaságban.

Orbán Viktor pénteken Minszkben tárgyal

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök meghívására hivatalos látogatásra Fehéroroszországba utazik Orbán Viktor miniszterelnök pénteken - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Operatív törzs: a kormány szerdai ülésén is elemzi a járványügyi helyzetet

A kormány szerdai ülésén is elemzi a járványügyi helyzetet - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa az online sajtótájékoztatón.

Hamarosan indul az új nemzeti konzultáció

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket.

Gulyás: szigorú szabályok mellett megtarthatók a trianoni megemlékezések

A Trianon századik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezések június 3-7. között szigorú szabályok mellett megtarthatók - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

NOE: gyorsan reagáltak az emberek a kormány családügyi intézkedéseire

A kedvező demográfiai adatokból az látszik, hogy az emberek gyorsan reagáltak a kormány családügyi intézkedéseire - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.