György István: már 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon

Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán.

Megfertőződött a szlovén miniszterelnök

Pozitív lett szerdán Janez Jansa szlovén miniszterelnök koronavírus-tesztje - ezt a kormányfő közölte Twitter-oldalán, amelyhez fotót is mellékelt a gyorsteszt eredményéről.

Az EU globális megállapodást sürget a kisállatpiacok betiltásáról

Az Európai Unió (EU) szeretné elérni, hogy világjárványról szóló globális megállapodás szülessék, s ebben tiltsák be a kisállatpiacokat, és jutalmazzák vírusok felderítését - jelentette szerdán az Euractiv brüsszeli hírportál.

6,376 millió a beoltottak, 13 932 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 101 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 375 808, közülük 6 125 019-en a második, 3 741 717-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták.

DK: a kórházi várólistákat egy új kormány tudja csökkenteni

A kórházi várólisták csökkenését ígérte az ellenzéki összefogás pártjainak kormányra kerülése esetére Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

6,375 millió a beoltottak, 7053 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 94 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 375 020, közülük 6 123 154-en a második, 3 738 393-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták.

6,374 millió a beoltottak, 33 716 az új fertőzöttek száma Magyarországon, a hétvégén elhunyt 234 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 374 293, közülük 6 120 914-en a második, 3 735 329-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták.

Ukrajnában több mint 46 milliárd hrivnyát költöttek tavaly a járvány leküzdésére

Az ukrán állami költségvetésből tavaly 46,4 milliárd hrivnyát költöttek a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - hozta nyilvánosságra pénteken a pénzügyminisztérium, miközben újabb csúcsot döntött az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma, meghaladva a negyvenezret.

Izraelben minden település erősen fertőzött

Izraelben minden település "erősen fertőzött" kategóriában van, de már javulnak a koronavírus-járvány mutatói - közölte az egészségügyi minisztérium a honlapján pénteken.

A MOK megteszi az etikai lépéseket a hamis oltási igazolások ügyében

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége mélyen elítéli a történteket, megteszi a szükséges és jogszerű etikai lépéseket a hamis oltási igazolásokat kiállítókkal szemben - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

6,369 millió a beoltottak, 16 435 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 105 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 369 089, közülük 6 111 632-en a második, 3 712 974-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták.

Románia módosította a beutazóktól megkövetelt járványügyi adatlapot

Módosította az országba érkező utasoktól tavaly december 20-a óta megkövetelt PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot csütörtöki ülésén a román kormány és pontosított néhány, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozást.