Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke az MTI-nek.
Romániában meghaladta kedden a 80 ezret a koronavírus-járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, és újból megdőlt a napi halálozások negatív rekordja.
Több mint két hónap után először csökkent száz alá a napi új fertőzöttek száma Szerbiában, az utóbbi 24 órában csupán 57 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg jövő pénteken.
A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák koronavírus-járvány elleni felkészítésében - mondta az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten tartott, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a Kontinentális Kupát, amelyben magyar részről a bajnok FTC-Telekom szerepelt volna.
Augusztus 31-én zárul a Magyar Művészeti Akadémia 850 millió forintos pályázata, amelyet a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére írt ki.
A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett - közölte a színház az MTI-vel.
A korábbi tervekkel szemben elmarad idén a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat - jelentették be kedden a szervezők.
Szerző: Ancsy
itt:
18+, Egészségügy
Meghalt egy idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 5215-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Már 23 655 518 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 813 257, a gyógyultaké pedig 15 340 424 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Idén nem tartja meg az Állatkertek éjszakáját a Fővárosi Állat- és Növénykert járványvédelmi elővigyázatosságból - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
