Meghaladta a 15,4 milliót a fertőzöttek száma a világon

A világon 15 446 800 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 632 178, a gyógyultaké pedig 8 763 796 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint.

Palkovics László: a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak közel fele már célba ért

A gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak közel fele már célba ért, ennek jelei a foglalkoztatás és a gazdaság erősödésében is érzékelhetők - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy szolnoki vállalkozói fórumon csütörtökön.

Felmérés: a járvány hatására a magyar dolgozók motiváltabbak lettek munkahelyük megtartásában

A koronavírus-járvány okozta válság hatására a magyar dolgozók motiváltabbak lettek munkahelyük megtartásában.

Lampedusa ismét megtelt migránsokkal, már majdnem ezren vannak a szigeten

Szünet nélkül érkeznek az emberekkel teli hajók Lampedusa szigetére, ahol csütörtökre, kevesebb mint két nap, alatt 956-ra emelkedett a számuk.
Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Új koronavírus-kórházakat építenek Szerbiában

Decemberig két új kórházat építenek Szerbiában, amelyek feladata a koronavírus-fertőzöttek kezelése lesz - jelentette be a szerb elnök csütörtökön Belgrádban.

Mori Josiro: létfontosságú, hogy legyenek nézők

A szervezőbizottság elnöke idegenkedik attól a gondolattól, hogy a koronavírus-járvány miatt esetleg nézők nélkül rendezzék meg egy év múlva az elhalasztott tokiói nyári olimpiát.

Saját jogosultságait csökkentő törvényt fogadott el az izraeli parlament

Saját jogosultságait csökkentő törvényt fogadott el az izraeli parlament szerda éjjel annak érdekében, hogy a kormány több területen is cselekedhessen a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtök reggel.

Meghaladta a 15 milliót a fertőzöttek száma a világon

A világon 15 178 371 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 622 207, a gyógyultaké pedig 8 608 873 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

Szijjártó: a munkahelyeket létrehozni tudó vállalatokat támogatja a kormány

A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.

Orosz miniszterelnök: az egészségügy felkészült a második hullámra

Az orosz egészségügy készen áll az olyan kihívásokra, mint amilyen a Covid-19-világjárvány második hulláma - jelentette ki Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdai moszkvai parlamenti meghallgatásán.

Romániában a főváros környékén van a legtöbb, a Partiumban a legkevesebb fertőzés

Romániában a fővárosban és további négy környező megyében észlelték múlt héten a koronavírus-fertőzések több mint 43 százalékát, míg a magyar határ közelében lévő partiumi térségben volt a legkevesebb megbetegedés.