Freddie Mercury-kiállítás nyílt hétfőn a Magyar Zene Házában.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Életének 92. évében elhunyt Földes Imre Erkel Ferenc-, Prima és Moholy-Nagy-díjas zenetörténész - tudatta a Zeneakadémia az MTI-vel.
Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.
Megjelent a Kiscsillag hetedik stúdiólemeze.
A felújított szántalpas gabonáskas átadásával pénteken újranyitották a makói József Attila Múzeum szabadtéri néprajzi gyűjteményét.
Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.
A legjobb film, a legjobb színésznő, valamint a legjobb színész díját is elnyerte a Mommy Blue című új magyar film a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál (BJIFF) Forward Future versenyében.
Nyolc helyszínen kínál programokat az idei Medvehagyma fesztivál Orfűn, amelyet április 25-én és 26-án rendeznek meg a mecseki faluban - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Teljessé vált a Strand Fesztivál nulladik napja. Zamárdiban Robin Schulz, a Mr. Presidentből ismert LayZee, a Bagossy Brothers Company, a Honeybeast, a Blahalouisiana és a Hősök is fellép.
Repülős Majálist tartanak Kadarkúton május 1-jén és 2-án - közölte a szervező Aeroglobe Kft. közleményben az MTI-vel szerdán.
A 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál (BJIFF) Forward Future versenyprogramjában mutatkozott be Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.