Újjáéled a Nagy-tó és újra látogatható az Árpád-kori falurekonstrukció Tiszaalpáron

Nagy területű, nyílt vízfelszínnel és költőszigettel éled újjá a tiszaalpári Nagy-tó, emellett újra látogatható a település Árpád-kori falurekonstrukciója - jelentette be Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kedden.

Vashegyi Györgyöt választották az MMA új elnökévé

Vashegyi Györgyöt választották az MMA új elnökévé.

Magyar üvegművészek mutatkoznak be a Szent István-bazilikában

A Magyar Üvegművészeti Társaság HuGlass címmel idén is megrendezi csoportos kiállítását, amelyen mintegy 60 művész több mint 100 alkotással szerepel.

A MAOE kiállítása a szegedi Reök-palotában

A MAOE kiállítása a szegedi Reök-palotában.

Festői szerelmekről szól a szegedi REÖK új színházi sorozata

A nagy sikerű Így szerettek ők után új felolvasószínházi sorozat indul októberben a szegedi Reök-palotában: első alkalommal Mednyánszky László életéből ismerhet meg ritkán hallható, évtizedekig titkolt részleteket a közönség.

Nemzetközi dizájnkiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában

Negyven ország meghatározó dizájnereit mutatja be az a kiállítás, amely vasárnaptól három hétig látható a Budapest Projekt Galériában a Design Hét Budapest keretében.

Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház

Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház, a kormány 250 millió forinttal támogatja a teátrum felújításának előkészítését - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.

A Család ellen nincs orvosság című bohózatot mutatják be Zalaegerszegen

Ray Cooney a Család ellen nincs orvosság című bohózatát mutatják be Besenczi Árpád rendezésében szombaton Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban.

V4 vasárnapot tartanak a Várkert Bazárban

Családbarát közösségi eseménnyel szeretnék jobban megismertetni a visegrádi együttműködés lényegét az emberekkel, ennek egyik első állomása az október 8-án, a budapesti Várkert Bazár előtti V4 vasárnap.

Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat (2. rész)

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat

Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat

Sam Mendes megrendezi a Lehman Brothers-drámát Londonban

A Lehman Brothers összeomlásáról szóló drámával tér vissza a londoni Nemzeti Színházba Sam Mendes Oscar-díjas brit rendező - számolt be róla szerdán a The Guardian.